Nemzeti Nőnevelés 1891. 12. évf., 1. füzet (január)

E folyóiratnak m. é. nov. füzetében fent idézett czím alatt egy lelkes czikk jelent meg, mely ellenállhatatlanul ösztönzött arra, hogy a tárgyhoz hozzászóljak. A szó a szóval, eszme az eszmével társulván, e czikknek köszönöm, hogy sok minden eszembe jutott a multak tapasztalatából, a mivel azon út egyengetéséhez, mely leányaink hivatásszerű képzéséhez vezet, talán hozzá járulhatok. Súlyosabb vádat alig lehet egy intézmény ellen emelni, mint azt, hogy czéljának nem felel meg! És ennél alig enyhébb azon szemrehányás, melylyel leányiskoláinkat mind sűrűbben illetik, — hogy az általuk nyújtott nevelés a nőt nemhogy közelebb vinné hivatásához, hanem attól eltereli. E vád súlyosabb, mint a hogy azt futó olvasás után gondoljuk. Ha a nő elidegenedik a családi tűzhelytől, ha előtte visszatetszők és ellenszenvesek lesznek azon foglalkozások, melyekre a természet és a társadalmi felfogás első sorban a nőt utalják, akkor a nő elveszti erkölcsi értékét, a társadalom rendjébe be nem illeszthető lénynyé lesz, ki a véletlen és a vak sors kezére bízva, egy mérhetetlen útvesztőbe jut. Ez az értelme és végeredménye a könnyen kiejtett vádnak. Ily súlyos váddal talán még sem lehet leányiskoláinkat illetni! De igenis lehet azzal, hogy a túlságig menő intellektuális törekvések mellett máris nagy bennök a hajlandóság a praktikus irány elhanyagolására. Nem csoda, szokva vagyunk a külföld utánzásához. Majd német, majd franczia vagy angol eszmék mellett lelkesülünk a nevelés terén, a mely országok női középiskolákkal és részben legalább női tanszabadsággal dicsekesznek; itt-ott női orvosok, tanárok sikeres működését hirdeti a napi sajtó ! Miként kívánhatnék azt, hogy a külföld e téren való haladása mellett a mi ambicziónk nyugton maradjon és csupán nemzetünk valódi és sajátlagos szükségét tartva szem előtt, leküzdjük a hamis dicsvágy ideges versenygését és dolgozzunk csendesen, önmegtagadással úgy, ahogy azt nemzetünk valódi érdekei kívánják?Némi aggodalommal olvastam a napi sajtóban azt a hírt, hogy felsőbb leányiskoláink a középiskolai rangot és felügyeletet sürgetik! Mindenesetre a legszebb intenczió vezeti őket, de bár ne felednék, hogy a középiskolai szervezettel könnyen elterelik eredeti czéljuktól e szép rendeltetésű iskolákat. És nem felesleges-e a középiskola ott, a hol annak természetes folytatása — a női egyetem — hiányzik ? Ilyen iskoláknak ma még nem érezzük szükségét. De igenis szükségünk van olyan női iskolákra, melyekben a középosztály serdülő leányai a sokoldalú és alapos képzés mellett a nőiesség, a társadalmi helyes felfogás, a női foglalkozások és erények iránti helyes érzéket és érdeklődést is elsajátíthatnák!