Nemzeti Nőnevelés 1906. 27. évf., 1-2. füzet (január-február)

A magyar közmívelődésnek és a magyar közjótékonyságnak nagy halottja van. Január 16-án örök álomra hunyta le szemét György Aladár, kinek lángoló hazaszereteténél és a nemzeti kultúra, a tudomány és az irodalom iránt való nagy lelkesedésénél is nagyobb volt a szenvedők és szerencsétlenek iránt való részvéte s kinek jelentékeny tudományos irodalmi munkásságánál is mélyrehatóbb volt a közjótékonyság terén kifejtett áldásos, önzetlen tevékenysége. Ravatalánál ott állottak csaknem összes tudományos közmívelődési vagy közjótékonysági intézményeinek képviselői s elhalmozták koporsóját a hála és kegyelet virágaival, mert mindenik egyesületünk elsőrendű munkását, a legtöbb alapítóját vagy felvirágoztatóját gyászolta benne. És a gyászoló rokonok, jó barátok és tisztelők nagy serege között, kik nemes élete felemelő példáját kegyeletes emlékül őrizik szivükben, ott állottak ravatalánál sokan, akik minden hivalkodástól ment jótékonyságát élvezték. Hány szegény tanulót segített úgyszólván erején felül, hányat juttatott álláshoz, hány lesujtottat vigasztalt meg és hány lankadót buzdított eredményes munkálkodásra: ki tudta valaha számon tartani?' de koporsójánál mindenki megilletődve érezte, hogy György Aladárt az emberszeretet magasztos munkájában nem múlta felül senki.