Nemzeti Nőnevelés 1903. 24. évf., 6. füzet (június)

Vagy tíz év óta egészen új irányt látszik követni a francia drámairodalom, mint a minőt eddig követett. Hogyha így a távolból, egyes példákból helyesen lehet következtetni, úgy látszik, mintha ez az irodalmi ág visszatérne a valódi francia szellemhez. Nehéz meghatározni: mi a nemzeti szellem, de hát mindenesetre az a nemzet belső énje, a nemzet lelke, mely vezéreszméiben nyilvánul. Egy eszme vonul át az egész francia irodalmon és képezi annak harmonikus egységét. A XY-ik századtól fogva a XYIII-ik századig (XIV-ik Lajos uralkodását kivéve, a mikor nem lehetett) minden gondolkozó nagy elme, minden lángeszű író: az eszme egykori felszabadulásáért, diadaláért fára-dott! Kereste a föltétlen igazságot, kereste a föltétlen igazat, s azt hirdette a legékesebb, utolérhetetlen formában! Az eszmék fejlődése és küzdelme, az örök igazság érdekében, képezi a francia irodalom erkölcsi egységét, a francia irodalom lelkét Montaigne és La Boétietől kezdve Voltaire-n és Eousseau-n át a nagy forradalomig! Most is a legújabb darabok, azok, melyeknek legtöbb értéket tulaj donitnak, s melyeket például az Illustration lap mellékletül nyomat ki olvasói számára, egy-egy thesisnek a megvitatása, felszólalás egy-egy visszaélés, egy-egy igazságtalanság ellen! Szónoklatok, de oly ügyesen vannak feldolgozva, hogy lebilincselik a nézőt, s érdeklődését egy percre sem hagyják lankadni. «Nos deux Gonsciences» (kétféle lelkiismeretünk) nevü darabban, mit Anthelme Pál írt és 1902 november 15-ikén adtak legelébb elő, két fő alak van, egy felvilágosodott, szabadon gondolkodó orvos s annak barátja, egy meggyőződött, hitének elszánt pap, s mindketten azt bizonyítják a dráma ezer eseményein keresztül, a mit Bordier mond az utolsó felvonás végén: «Azért vagyunk e földön, hogy véghezvigyük azt, mit kötelességünknek érezünk, mit kötelességünknek tudunk; ez a mi emberi pályánk nemes volta! A mikor életünket áldozzuk fel hitünknek, teljesítjük az ember valódi hivatását e földön, nem éltünk hiába.» A pap is, Bordier is lépten-nyomon hangoztatják : hogy az embernek, mint embernek, joga van óhajtania a boldogságot. Ez a boldogság a kezdetleges lénynél csak az állati szükségek teljesítésében rejlik, később fölemelkedik és kiterjed azon lényekre is, kiket a szeretet fűz hozzá. Az öntudat fölébredésével kiterjed az egész emberiségre.» Az egész emberiség boldogságát s haladását áhítattal óhajtja, a felvilágosodott, művelt ember és semmit sem tesz, mi ezen boldogságot vagy ezen haladást meggátolhatná, koczkára tehetné.» Mindez úgy egybe van forrva a darab bonyodalmával, hogy az olvasó is szenvedélylyel olvassa végig, ha nem is láthatja remekül előadva! A «les remplacantes» (a helyettes nők) című darabban, melyet Brieux írt, s melyet 1901 február 15-ikén adtak elő legelőször, azon erkölcstelen hatás van mesterkézzel ecsetelve, melyet gyakorol a falusi népségre, mikor az ottani fiatal anyákat városba viszik, hogy azok gazdag házakhoz mint dajkák álljanak be. A férj felesége pénzéből akar aztán kényelmesen élni, tunyaságra és iszákosságra adja magát, a gyermek elpusztul!