
«A szigor a tehetetlen, gyáva lelkek fegyvere. A gazdag, művészi lélek, a szeretet hatalmával tud életre fakasztani, életre ébreszteni.» Julius 7-én egy kérvényt terjesztettem fel a vall, és közokt. miniszter ő excellenciájához, arra kérve öt, engedné meg, hogy saját költségemre egy fehér márványtáblát illeszthessek a felsőbb leányiskola tanácskozó termének egyik falába, ezen felirattal: «A szigor a tehetetlen, gyáva lelkek fegyvere. A gazdag, művészi lélek, a szeretet hatalmával tud életre fakasztani, életre ébreszteni.» Feleletet még nem kaptam e kérvényemre, azonban el szeretném mondani a Tanári testületnek, miért találom oly fontosnak ezt az irányt, ezt a jelszót, minden iskolára, de leg-főképen a magyar iskolákra nézve. Ha valaki, úgy mint én, külföldön nevekedett, művelt nemzet közepette, bármily rajongással csüngjön is hazáján és nemzetén, amikor nemcsak ábrándjaiban, lelki szemeivel igyekszik azt megismerni, hanem a valóságban lép azzal érintkezésbe, rendkívül sok dolog van, amely a mindennapi életben sértőn, fájón hat reá, s annál érzékenyebben fáj, minél nagyobb rajongással tanulta e nemzetet szeretni. Egyike azon jelenségeknek: a munka gyűlölete és megvetése, amelvet lépten-nyomon fájdalmasan tapasztal nálunk, a más légkörhöz szokott, gondolkodó lény. Mert ha van valami, ami föltétlenül előbbre viszi a nemzeteket, minden korban, minden égöv alatt, az: a szeret,eltel végzett munka! Az emberiség legdrágább kincsét, a nemzetek jólétét, az anyagi gazdagságot, az ipar remekeit, a tudomány vívmányait, az irodalom és művészet nagy alkotásait, mindent, mindent a szeretettel végzett munka hozott létre! Ezt értik a művelt nemzetek és szeretik, becsülik, tisztelik a munkát, a társadalmi élet minden fokán. Értik, érzik azt, hogy a munka nemcsak lelki szüksége az embernek, hanem még legdrágább kincse is, erkölcsösségének valódi alapja, haladásának egyetlen eszköze. A művelt emberek közt nem a munka szégyen, hanem épen a tétlenség. Az ingyenélőt megvetik, mint oly embert, ki nem egészen tisztességes, meglopja a társadalmat, élvezvén a társadalom által összehalmozott javakat, s azokat semmivel sem gyarapítván.