Nemzeti Nőnevelés 1891. 12. évf., 10. füzet (december)

Hogy reformok még szükségesek a felsőbb leányiskolák szervezetében és tanítási módszerében, abban, úgy hiszem, majd mindenki megegyezik. Mert a leányok középoktatása, vagy ha ezen elnevezéstől félünk, az elemit követő közoktatása, még nem nőtte ki magát annak, a minek tulajdonkép lennie kellene, hogy hivatásának megfeleljen. Bizonyíték erre, hogy boldog, boldogtalan hozzászól, reformokat ajánl, főkép alaki módosításokat, mert általában az a hit van elterjedve, hogy a leánynevelés olyan valami, a mihez minden ember érthet, a mihez mindenki hozzászólhat. Mikor azt a sok bölcs tanácsot és elmélkedést olvasom, eszembe jut egy szegény olasz család esete, a melylyel Budapesten ismerkedtem volt meg. Valahol a külvárosban laktak. Az apa a kórházba került, s a szegény anya alig bírt roppant eleven négy gyermekével. A legidősebb leány 13 éves volt, s mivel az őszi nagy sárban is Olaszországból hozott fekete selyem czipőjében járt, nagy köhögésbe esett. A testvérek mind reá támadtak, s magyarázták, hogy rosszullétének a czipője az oka. Innen kiindulva az egyik mondta, hogy a hegyes orrú czipőt szereti, a másik a négyszegű végűt dicsérte, a harmadik a kivágott franczia sarkot, a negyedik az alacsony angol sarkot, s mind egyszerre beszéltek, a midőn épen beléptem hozzájok, iszonyú élénkséggel, s feledve, hogy nem arról volna szó, a mi felett vitatkoztak, hanem arról, hogy ott, a hol oly nagy sár van, selyem czipő helyett bőr czipőt kellene húzni. Így mindenre nézve e világon egyszer a czéllal kell tisztába jönni. Csak azután kereshetjük a módokat, melyek legczélszerűbbek e czél elérésére. Az a baj, hogy ezen czélra nézve is nagyon eltérők a nézetek ! Nekem igen magas állású és nagy befolyású emberek mondták egész komolyan (alkalmasint a reám fogott túlságos nagyra törekvést akarván bennem mérsekelni): hogy a felsőbb leányiskolák megfeleltek hivatásuknak, ha az onnan kikerült növendékek közül bármelyik, másnak segítsége nélkül, tud a vasúti útmutatóban jól eligazodni! Vagy ha a helyi lapot megérti, ez is biztos jele annak, hogy egykor jó feleség, jó anya, jó honleány válik belőle. Egy másiknak az az eszményképe, hogy belépve egy népes iskolába az idegen, meggyőződhetnék arról, hogy ott mindig síri csend uralkodik, csend és rend. A növendékek némán és gépszerű-leg mozognak, mind egyformán, ütemre, mint a drótszálon mozgatott kaucsuk bábok. Minden élet egyedül a statisztikai könyvekbe menekült kizárólag. Ott lehet aztán látni, hogy e néma bábuk mit tanultak, azaz bocsánat! mit hallgattak, hogy feleltek, rendesen mozogtak, micsoda kihágásokat követtek el a fegyelem ellen, egészségesek voltak-e vagy betegek'? Hányszor indult meg az orruk vére? Hány hajszál van a barna, hány a szőke leány fején? stb.stb. Mind nagyon épületes és talán hasznos dolgok is, ha valaki valaha feldolgozná ez adatokat a statisztikai tudomány szempontjából, de melyek valósággal — fájdalom — csak a papíron maradnak megírva, míg a növendékek lelkében édes kevés marad meg, stb. stb. stb. Szerintem ez mind azon meddő vitatkozáshoz hasonlít a czipő alakja felett.