Nemzeti Nőnevelés 1897. 18. évf., 7. füzet (szeptember)

Nagy és rendkívüli emberek élettörténete nemcsak azért érdekel bennünket, mert abban az egyéni tulajdonságok jellemző megnyilatkozását látjuk, — a természeti adományok s akarat erejének mértéke szerint s annak összhangzatos közreműködésével, — hanem azért, mert a lelki tehetségek fejlődésének menete s annak lélektani és ethikai törvényei saját egyéniségünket világosabban tárja szemeink elé. Kiváltképen nagy vonzó erővel bir reánk azon jeles férfiak élete, kik ritka szellemi tehetségek és rendkívüli adományok birtokában nemzetük és hazájuk szolgálatának szentelték első sorban életüket. A tudomány hősei, a szellemvilág halhatatlan hódítói ezek, kikre büszkén tekint vissza az emberiség évezredek után is, mert bennök látja megtestesülve a szellem örökkévaló uralmát. Ilyen jeles nemzeti közmívelődésiink történetében a nemrég elhunyt Brassai Sámuel, a százéves tudós, ki szellemi tudásának erejével és sokoldalúságával meghódította a mívelt világot, mely nevét mindenütt tisztelettel említi. Brassai Sámuel poliliisztorikus volt a szó legjobb jelentményében, olyan tudós, milyeneket a klasszikus idők szültek ; de milyeneket gyorsan élő korunk, mely a tudományokat is detail módon míveli, már csak ritkán hoz létre. Autodidakta volt az antikkor szellemében, mint Aristoteles vagy Platón, kik a természetvilág örökkévaló egyetemében s a tapasztalat és gyakorlat iskolájában szerezték meg azon kincseket, melyek nevüket minden időre halhatatlanná tették. Ilyen sajátos jellem és tehetség volt Brassai Sámuel, ki a tudományok és ismeretek minden ágában mester volt; de ki e mellett ideális lelkületének sajátságos gyengéd világával sem szakított s a költészet és zene eszményi országában is otthon érezte magát, miként amaz antik szellemek. Mert a tudomány és költészet mindig megfértek egymás mellett, hol az emberi ész az erkölcsi uralom magasztos légkörébe tudott felemelkedni.