Nemzeti Nőnevelés 1911. 32. évf., 9-10. füzet (november-december)

Vannak az emberi életnek diadalmasan szép napsugaras napjai, amikor az isteni erő, a belelehelt isteni tűz izzóvá lesz benne és kisugárzó fényéve], melegével elárasztja, megvilágítja, felmelegíti a körülötte levő világot. Lüktető életet bocsát reá és az Istentől nyert erővel újra megteremti azt, ami körülveszi. Ünnepel ilyenkor az ember — megünnepli lelkének erejével a saját korlátolt kis életében a teremtés csodálatos kialakulását. Oh bár gyakran jutna ez mindnyájunknak osztályrészül! Kicsi és nagy — öntudatlanul és öntudatosan, gyermek, ifjú és felnőtt, óh bár gyakran éreznők, hogy Isten az embert teremtésének osztályosává avatta, mert tőle várja, hogy a világ új és újabb formát nyerjen. Azért adott a lelkének életet, hogy életet osszon ő is! Megadta azt a nagy jót, hogy változást és fejlődést, alakulást és tökéletesedést idézhessen elő a körülötte levő világban, az élet országútján! Igen, csak azok élnek igazán, akiknek van erejük arra, hogy a körülöttük levő világot a maguk képére alakítsák át. Erzsébet királynéról olvassuk, halljuk, tudjuk, számtalan közvetetten és közvetett tanú, adat beszéli, hirdeti sok-sok ezer változatban, neki meg volt az a gyönyörű, életosztó ereje, hogy közelében jobbak, erősebbek, megbocsátóbbak lettek az emberek. Aki vele érintkezett, mindenki érezte ezt a bűvös erőt, nem a királyi hatalom, hanem a királyi, az isteni lélek erejét! Ez a kedves nap, az ő nevének ünnepnapja, jelentse nekünk a jobb és több embert, az alakító erőt; jelentse azt a nemes vágyakozást, hogy mi is jobbak és tökéletesebbek akarunk lenni: erősebbek a kötelességtudásban, serényebbek egymás szolgálatában és bölcsebbek egymás megértésében. Nagy gondolat rejlik abban, hogy bár rang és világi felfogás, vagyon és társadalom és sok ezer minden elkülönített tőle bennünket, lelkünk felemelkedhetik hozzá és a rokonságot, a testvériséget megérzi. Élvezzük ezt, örüljünk ennek és áldjuk a Gondviselést, aki az egyenlőség, testvériség és szabadság útját a lelkekben ily szépen és jól lerakta, megalapozta, felépítette. Áldjuk az urat! Áldásthozó, lelket termékenyítő, életet javító legyen mindenkor a mi nagy királynénk nemes emlékezete. Erzsébet királyné nevenapján, november 19-én 1870-ben 40 esztendővel ezelőtt történt, hogy Eötvös József báró, aki akkor közoktatásunkat ihletett szívvel és az Istentől nyert alakító erővel kormányozta, egy kinevezést írt alá, amelyben Zirzen Jankát a budai elemi tanítónőképző igazgatójává nevezte ki.