Nemzeti Nőnevelés 1888. 9. évf., 8. füzet (október)

Múlt füzetünkben Trefort Ágoston halálát gyászoltuk s azt a roppant veszteséget, melyet halálával a nemzeti művelődés ügye szenvedett; e sorokban örömmel üdvözöljük utódját, a kire a királyi kegy az elhunyt nagy férfiú szellemi örökségének gondozását bizta. Ö felsége szeptember hó 22-én, Gödöllőn kelt legmagasabb kéziratával Csáky Albin grófot, a főrendi ház alelnökét és Szepes vármegye főispánját nevezte ki vallás- és közoktatásügyi miniszterré; s miniszteri kinevezést ritkán fogadott még a közvélemény oly egyértelmű helyesléssel, oly osztatlan bizalommal és oly teljes megnyugvással, mint Csáky Albin grófét, a kiben a rávárakozó nagy feladatok megoldásához szükséges kiváló szellemi képességeket és jellembeli tulajdonságokat egyaránt megtalálta. Az új miniszter államférfiaink ifjabb nemzedékéhez tartozik ugyan, de azért mégis hosszú, érdemekben gazdag pályára tekinthet már vissza, melyet mint Szepesmegye főispánja, mint törvényhozó s mint zászlós úr a közügy szolgálatában töltött el. Többször megkínálták miniszterséggel; de ő mindannyiszor kitért az ajánlatok elől: a vallás- és közoktatásügyi miniszterséget elfogadta. Maga mondja a minisztériumának tisztikarához intézett beszédében, hogy «nagy küzdelmen esett át, sokáig habozott, míg ezen nagyfontosságú, legfőbb országos érdekeket szolgáló tárcza elvállalására magát elhatározta)), s a mi erre bírta, «a hazaszeretetből folyó kötelességérzet volt, a mely elodázhatatlanná teszi, hogy kiálljunk egy exponált helyre akkor, a mikor az illetékes tényezők azt hasznosnak, szükségesnek hiszik.» Ez őszinte és ünnepélyes komolyságú vallomás a legbiztosabb záloga annak, hogy közoktatásunk vezetését, nemzeti kultúránk fejlesztését az elhunyt nagy elődhöz méltó örökös vette kezébe. Közoktatásunknak modern, nemzeti szellemben való újjá szervezése rövid keletű még; intézményeink fiatalok s a fejlődés első nehézségeivel kiizködve gondos ápolásra van szíikségök; elmaradásunk nagy volt, gyorsan kellett haladnunk s az alkotások rohamosságában sok az, a mit felszínesen végeztünk, még több, a mit meg nem tehettünk s el kellett halasztanunk. Megtartani és fejleszteni azt a mi jó, reformálni, a mi javításra szőrül és pótolni, a minek még hiányát érezzük: ezek a jövő feladatai, a melyeknek emberileg lehetséges megoldását a nemzet a legszebb és legalaposabb reményekkel eltelve az új közoktatásügyi minisztertől várja.