Nemzeti Nőnevelés 1910. 31. évf., 10. füzet (december)

«Borítsa ünneplő mirtus fejünket — Reménnyé váljék az emlékezeti» Erzsébet királyné emlékezete olyan erős legyen hűséges magyar népe szívében mindenha, hogy az emlékezésből a fejlődő és az eljövendő nemzedékek lelkében, szívében remény és hit fakadjon a magyar nemzet, a magyar faj jövője iránt. Ne feledjük el soha egy pillanatra sem, hogy ő a magyarok istenének gyönyörű ajándéka ! Nem a test és vér, a családi és nemzeti kötelékek, hanem a gondolat és érzés — a lélek és hit — a szeretet és szenvedés nagy közösségéből született meg nekünk, magyaroknak ! Megtörtént a csoda ! Más feleletet adunk ma Petur bán szenvedélyes kérdésére, melyet a magyar faj lenézése, lekicsinylése zúdít ajkára : «Egy oly királyné, akinek nem ez hazája, cinteremjeinkben akinek lenyugodott szülői nem tették le csontjaikat, ki gyermeki játékainkban is nem osztozott volt, bennünket az vájjon szerethet-e?» Szerethet, szerethet ! azt feleljük neki. Mi láttuk a csodát, élveztük e szeretetet és áldjuk a magyarok Istenét ! Kiengesztelődhetsz, Petur bán szelleme, Erzsébetben kibékült a faj szeretet a királyhűséggel! Ő megszerette a magyar fajt rajongó lelkesedéssel és a magyar faj meghódolt neki eszményi királyhűséggel. Ő új, szép, nemes, büszke életre ébresztette nemzete szívében a királyhűséget. Megérezte, hogy egy ilyen nép hódolata érték, mert a megalázködást nem ismeri. Hovatovább elsiet felettünk az idő és meg-megsuhogtatja szárnyát, értékesebbé és vonzóbbá és becsesebbé lesz nekünk Erzsébet királyné ! A nagy és szép lelkeket nem lehet egyszerre birtokba venni, még egy nemzetnek sem sikerül ez. Örökéletűek ők és mindig a jövő felé mutatnak. Ujabb és újabb egyének és nemzedékek mélyednek el lelkük mélységeibe és hozzák fel az igazságnak, a megértésnek, a bölcsességnek gyöngyeit zálog gyanánt ! A miénk maradsz, drága Királynénk, az elmúlás szelleme nem érinthet, az emlékezésből remény fakad ! A miénk is volt már gyermekkorában. Amikor az erdőt, a mezőt, a szabad szent természetet, a szabadságot és függetlenséget oly forrón megszerette, a miénk volt ! A Gondviselésnek csodálatosak az ő útjai ! Nálunk a Széchenyi szelleme bontakozott ki teljes erejében és megcsendül a «Hazádnak rendületlenül», amikor ő születik, épen a Szózat esztendejében, 1837-ben. Nemzetünk önérzetre ébred, amely mindig erősebben követeli a szabadság és függetlenségi vágyak kielégítését. Ki gondolta volna akkor, hogy e vágyak véres összeütközést jelentsenek király és nemzet között s hogy az a szép gyermek, aki akkor gondtalanul rebbent virágról-virágra és kis citeráján népdalokat játszik a nép gyermekének ott a messze bajor földön, hogy az a gyermek fogja majdan ezt a szabad magyar népet megérteni és királyával egyesíteni ! ? Az élet izzó, isteni kohójában nagy dolgok történnek, de a halandó, gyenge ember előtt örök titok a nagy egész, csak parányi részt lát belőle.