Nemzeti Nőnevelés 1911. 32. évf., 4-5. füzet (április-május)

Csodálatos az valóban, hogy némely érzelem, gondolat, eszme mily túláradó erővel követeli a kielégítést ! Zajtalanul, látatlanul él és mégis zajong, zakatol és ezer formában látható képeket varázsol elénk és esdekel, hogy azokat másokkal is közöljük, hogy mindenki, hogy sokak tulajdonává tegyük. Fájó gyönyörűsége az ilyen erős vágyakozása a léleknek, édes szenvedése. Szabadulás nincs ! El kell mondani, amit sugalmaz és parancsol! Ilyen vágy ösztönöz engem arra régtől fogva mindig fokozottabb erővel, hogy egy nagy költőnek hatalmas gondolatát a lelkemen átszűrve újra elmondjam én is, szóljak róla, adjak életet a szuggeszciónak! Keresem a művészi formát; a zene volna rá a legalkalmasabb. Ha témámról gondolkodom, csodálatos hangokat hallok, a hangulatok tengerét járom s egy fenséges melódiába olvad össze a képzelet és érzelem hullámain a gondolat! Az igazságszolgáltatás ez Katona «Bánk bán» című tragédiájában — erről gondolkozom ! Nem szobrásznak, nem festőnek való tárgy, várom a zeneköltöt, aki zúgó, gyötrő, szenvedélyes rapszódiát ír róla és felkorbácsolja a lelkeket vele, hogy aztán kibékítse, meggyógyíts s a földről a mennybe, az Istenséghez elvezesse ! Várom és hiszem, hogy eljön! Katona «Bánk bán»-jának V. felvonása, mely a tragédia igazságszolgáltatását tartalmazza, kész tárgy a zeneköltőnek, lelkem háborogva követeli hozzá a zenét ! De nekem is szólnom kell róla, úgy lehet visszhangra talál gyönge hangom és szólásra bír egy erős tehetséget, egy erős akaratot! Évek óta több és több gyönyörűséggel olvasom Katona «Bánk bán»-ját. Egyes reszei csak lassanként lesznek sajátommá, egyes alakjait csak sokára látom meg és hosszas tanulmányozás után fogadom lelkem tulajdonává. Jelentős, örökbecsű irodalmi alkotásokat újra meg újra meg kell ostromolnunk és fáradságos szellemi munkával, küzdelemmel elfoglalnunk. Amint magunk változunk az idők folyamán, úgy vesszük észre, mintha azok változnának. Pedig ők állanak szikla-szilárdan es a mi lelki életünk az, mely alakulása, hullámzása közben majd közeledik hozzájuk, majd ismét hosszabb-rövidebb időre eltávolodik tőlük. Ez a látszólagos hűtelenség az apály és dagályban csak fokozza a hűséget. Mikor ismét találkozunk, a magunk lelkének alakulását, változását, mélységben és magasságban való meggyarapodását rajtuk és általuk észlelhetjük, mérhetjük meg, És micsoda esztétikai, erkölcsi nagy gyönyörűség ez, megközelíti az alkotás élvezetét! Mikor néhány esztendei eltávolodás után visszatértem a «Bánk bán »-hoz és az egészet és a részeket együtt és külön újra átértettem, átéreztem, csodálkozva láttam, hogy engem, többé nem azok az alakok érdekelnek legjobban, akik annak-előtte. Nem Bánk bán, Petur, Gertrudis állanak előtérben,, hanem az öreg Michál alakja vonz és főképpen II. Endre, a király, egyénisége szól hozzám. Az ő szivének fájdalma indít meg legbensőbben, az ő lelkében végbemenő küzdelem zaklatja fel igazságérzetemet, vele együtt élem át nehéz sorsát, vágyát, hogy hőn szeretett királynéja halálát megbosszulja, a bűnöst megbüntesse, az igazságot diadalra juttassa, szerető szivét kielégítse és a lelkeknek megnyugvást adjon. Szinte minden eltörpül előttem a tragédiában és csak az. foglalkoztat, vájjon lesz-e ereje és érzéke a királynak igazságot szolgáltatni ? Mintha csak ezért írta volna a halhatatlan művészköltő ezt az egész történetet.