Nemzeti Nőnevelés 1903. 24. évf., 7. füzet (szeptember)

Marie Bashkirsteff, az orosz-franczia festőnő élete és egyénisége már régóta nagy vonzerőt gyakorolt rám. Mert varázslatos az az orosz-francia leány égő ámbiciójával és minden értelmi elemből vegyített lényével. Előtűnik és mi hamar megint tova siklik, mint a hullócsillag, tüzsávot rajzolva a női jelenségek egén. Rendkívül szép, előkelő születésű, gazdag, minden tehetséggel pazarul felruházott leány, ki csillogó adományain fölül gondolkozni tud, szeret, kit elméje, megfigyelő mélységénél fogva, arra úgyszólván rákényszerít. Néhány képe Luxembourgban, négy könyve az olvasók kezében és bájos arcképe a kezünkben. Ez az alak, ez az arc, ezek a kutató szemek, mind a teremtés külön mesterművei. Nem kellett neki egyéb, mint a megjelenése, hogy feltűnést keltsen és minden szemet magára vonjon. Hogy keressünk-e benne faj különbséget mert orosz, nem tudom. A tökéletes szépségnek nincsen hazája. Mindenesetre egy kicsiny csoda lehetett: szőke, szürkeszemű, hajlékony, nőies gömbölyüségre termett, apró keze, lába, finoman előkelő, rendkívül elegáns és különös. Oroszországból magával hozza az eredeti különszabású körvonalakat, miket azokban az erős tehetségű szláv nőkben találunk, kik akár a társadalomban, akár a psliíjkában olyan erélyesen tudnak fellépni. — Megvan benne az egész elkényeztetettség, a mit a családi bálványokban oly gyakran találunk. Családját kénytelen mindenfelé magával hurczolni, mit világos, átható eszével kicsinyesnek, sőt nevetségesnek talál. Azok az orosz kaczabájkás, örökké teázó, czigarettás lusta szármát hölgyek, kik oly sajátságos vegyülékei az európai műveltségnek és az ázsiai ösztönöknek. Tudnak meghunyászkodni, tombolni, nagy tetteket mívelni és tétlenül heverve nézi a világ folyását, egyetemre járni és teljesen a szerelemnek élni, bigott lenni és a nihilizmust terjeszteni. — A Bashkirtseff családban az asszonyok jelentéktelenek, Máriának terhére vannak, az ő szemében karrikaturák, kik nyomasztó szeretetükkel agyonfárasztják, kiket nevetségesnek talál és gyakran türelmetlen szeszélylyel leráz, mint a nemes pej a rossz lovast. De ő kötve van hozzájuk, nem bír szabadulni, — ez a panasza egész naplóján keresztülhúzódik. Az előítéletek egész raja, a családi kötelék, az akkori illemfogalmak, a vagyoni viszonyok, mind hozzájuk csatolják ezt a tüzeslelkű gyermeket, ki tizenöt éves korában már kész asszony. Folyton utaznak. Páris, Nizza, az orosz birtok, Bécs, Spanyolország, a fürdőhelyek, a hova a szegény fiatal beteget mindig küldögetik. Ilyenkor magukkal cipelnek minden fölösleges nénit, ölebecskét, madarat és száz meg száz utitárgyat. Ennek a különc kis leánynak olyan ruhakészlet kell mint egy dívának. Mielőtt még festeni tanult volna, az öltözködés mesterségét úgy üzi, mint valami képzőművészetet. Saját alakját tanulmányozza, hideg megfontolással látja annak minden szépségét, hibáját, körüllatolja mint a szobrász. A tükör elé áll és kémleli megjelenésének báját, vonalait, kiemelendő előnyeit. 0 maga érti legjobban, miben rejlik különös varázsa, mi tökéletes rajta. így a ruházkodás nála teljes kompozíció, és ha sikerül, önmagáról mondja: «úgv néztem ki mint egy angyal» vagy «egy királynő». Természetes, hogy ruhája egyéni, saját lényének megfelelő, művészi és azért feltűnő. Szereti a fehér színt és az aranyat, a redős szabást és a puha kelméket, mert ez jól illik az ő harmatos, bájos üdeségéhez. Egyáltalán tudja magáról, hogy különös, — ezt fokozni kívánja naiv önteltséggel és azért is törekszik eredetiségre.