Nemzeti Nőnevelés 1896. 17. évf., 4. füzet (április)

Az idősebbek azután már más regényeket kapnak kezükbe. A modern franczia és más nemzetbeli «naturalistáin) és egyéb különféle irócsoportok könyveit. Ezek valóságos pszichopathologiai munkák, mintha csak holmi idegorvos írta volna. Többnyire ex-czentrikus emberek bennök a hősök (különben normális emberek kevés regényben vannak), a kikben már megindult az idegrendszer elfajulása, mi utóvégre őrültséghez, delirium tremenshez, öngyilkossághoz, és az li. n. grande nervose eféle fajtáihoz vezet. Ez egy darabig lij dolog volt, de most már annyira fölkapták, hogy a cneuropathikusi) családok kezdenek typus-számba menni a modern szépirodalmi művekben. — Hát ha már ilyen dekadencziáról akarunk olvasni, ám olvassuk el az elmekórtan valamelyik tankönyvét. Ott legalább híven vannak leírva az állapotok, míg a regényírók efajta termékeiben mégis több a fantázia, mint a valóság — ha mindjárt Zola írja is. És az elmekórtan könyveiben megtalálhatjuk esetleg a gyógyító vagy elhárító kezelésre való útmutatást is, a miről azok a regények bölcsen hallgatnak, mert a szomorú hősnek nyomorult módon kell elpusztulnia. De elég ennyi. Mindez megmagyarázza a beteges irányt, mely oly sok nőt eltérít a valódi természettől, és az egészségtelen am-bíczió, a luxus-keresés, kóros sóvárgásába meríti. Nem sok akad köztük, a ki egészséges világnézetét megtartaná és kinevetné a szentimentális frázisokat. Mert igaz, hogy csak körül kell néznie az életben és meggyőződik arról, hogy bolond dolgok azok. A re-gényseség: karrikatúra, melyet úgy kellene venni, mint az élcz-lapok torzképeit, melyeknek soha sem szabad egybevágniok a valósággal, mert hiszen akkor nem is volna helyük az élczlapban. A való élet nem alkalmas az ú. n. «érdekes » szépirodalmi tárgyalásra; mert a szépirodalomban el van fogadva a túlzás; éppen úgy, mint a színpadon, hol a színészek sohasem úgy beszélnek, járnak és gesztikulálnak, mint a hogy künn az életben normális emberek szoktak. Es ebben van a veszedelem! Kevés fiatal nőnek van meg az az önállósága, hogy azoknak a hazugságoknak, miket olvasmányaiból merít, hamis mivoltukra ráismerjen. Kevés fog körülnézni az életben, hogy olvasmányát megczáfolva lássa. Mert ha körülnézne, azt látná, hogy a munka nem szenvedés és nem betegség.