Nemzeti Nőnevelés 1900. 21. évf., 9. füzet (november)

A kegyeletnek és szeretetnek gyászos ünnepét üljük ma, midőn összegyűltünk, hogy fölidézzük az emlékét felejthetetlen királynénknak, Erzsébet nagyasszonyunknak, az ő halhatatlan nevének ünnepén. Bizonyára nincsen e hazának olyan leánya, kinek szíve meg ne rendülne e napon, melyen megdicsőült királynénk emlékének áldoz a haza ifjúsága. De hol ülhetné a kegyelet bensőbb érzéssel az emlékünnepet, mint intézetünkben, mely az ő dicső nevét viseli homlokán és melynek ifjúsága nagy királynénk emlékének kultuszát feladatává tűzte. Emeljük fel tehát tekintetünket e megszentelt órában a meg-dicsőültek felé, abba az égi szférába, a hol hitünk szerint nincs többé szenvedés, a hol boldogság van, mert istenével egyesül az igazságot szomjazó lélek ! Ott, a boldogság honában keres immár téged, Nagyasszonyunk, a mi lelkünk! Hozzád emeljük tekintetünket nemes ideálunk, hogy a Te életed példájából merítsen küzdő lelkünk vigaszt és megnyugvást. Merítsen hitet a jóban, mely bevilágítja életünk homályos pillanatait a remény égi sugarával, hogy el ne csüggedjünk az eszményi jóért, a tökéletességért való küzdelemben. A Te emlékedet szívünk mélyébe véstük és lelkünk szüntelenül veled foglalkozik. A haza költői rólad énekelnek; a legszebb dal gyászt zeng éretted ; és a művész vésője megalkotta síremiékeden felséges alakodnak azt a mását, mely lényedet és erényeidet kifejezi. Királyi homlokodról levettük a földi hatalom és dicsőség jelvényeit; — korona helyett a megdicsőült szentek égi glóriája övedzi fejedet! A hit jelvényére támaszkodnak felénk terjesztett hívogató karjaid és a kereszt tövében fekszik kiállott szenvedéseidnek jelvénye, a Te életed valódi koronája — a töviskoszorú. Ebben az alakban lettél Te a mi szentünkké, a mi magyar szívünknek imádott szentjévé ! És ha lelkünk fáradt, ha szívünk szenvedéssel telve, arczod nyugodt szépségére tekintve, imára kulcsoljuk kezünket és önkénytelenül rebegi ajkunk: "Legyen meg Uram a Te akaratod".