Nemzeti Nőnevelés 1908. 29. évf., 9-10. füzet (november-december)

Ezt éreztük a Rudolf-szobor leleplezésén, mely országos ünnepség keretében folyt le 1908. október 12-én a Városligetben. Arra az emlékezetes helyre állították a magyar királyfi szobrát, ahol 1885 május 2-án Rudolf, a trón örököse, ö felsége, a király jelenlétében az országos kiállítást megnyitotta volt. Akkor, tavaszszal a reménység ünnepelt; most ősszel az emlékezés! De mintha a természet enyhíteni akarta volna az ünnep mélabúját; fényes forró sugarakat lövelt a nap és színt, ragyogást adott a tájnak, a képnek! Mintha azt mondta volna a fájó sziveknek: Ne csüggedjetek! Az emlékezés erejéből új élet új reménység sarjad! «A múlt és jelen e szoborban szimbolikusan találkozik a jöi’övel!» hirdette az ünnepi szónok ajaka. A ragyogó őszi sugár is ezt a gondolatot éreztette meg velünk. Az a hitünk, hogy volt egy királyfi, nem is olyan régen, aki szeretett bennünket s a kit szerettünk, fájt nagyon s mégis kimondhatatlanúl jól esett magyar szivünknek és a múltból a jelen kapcsán a jövő felé irányította lelkeinket. Ezzel a hangulattal kezdődött a szép ünnep, amelynek a szomorúságát még az is megenyhítette, hogy íme hálásak is tudunk lenni; hogy itt van virágjával, virágjában a nemzet ifjúsága, mely a fiatal Rudolfnak hozta el hódolatát, mert az ö alakja legendás ifjúságban a múlandóság fölé emelkedett és így él a magyar szivekben! Nem volt abban a nagy sokadalomban egyetlen egy szív sem. akinek ez a szomorú ünnep jól ne esett volna. És én ebben látom ez ünnep országos jelentőségét! Nemcsak abban, hogy felséges urunk, királyunk és az ország zászlósainak, nagyjainak jelenlétében történt; hogy ott volt a nemzet szine-java, az udvar, a kormány, az országos méltóságok stb., stb. : hanem abban, hogy a király és a nemzet szíve együtt dobogott fel, a szeretet és kegyelet érzésében találkozott, összeforrott!