Nemzeti Nőnevelés 1910. 31. évf., 2. füzet (február)

Tisztelt hölgyeim és uraim ! Talán egy kicsinyt a kor szokását követem, amikor paradoxommal kezdem el mondani valómat. A békéről, a béke nagy műveltségi motívumairól beszélvén, a háborúval kezdem. Az 1878-iki hadjáratról szólok, amely háborúnak véres eseményeiből nem akarok semmit elmondani, csak utalni akarok a háborúnak egyik epidzódjára. E háború után még jó ideig benn maradtunk az új tartományban és azzal foglalkoztunk, hogy lassanként lecsillapítsuk a lakosságot, amelynek körében folytonos idegesság uralkodott. Természetes, hogy ez az idegesség többet jelentett, mint a mai, mert ott az lövésekkel is járt és néha emberhalállal. Ezen idegesség alatt kisebb-nagyobb csapatok jártak a hegyek között, községrőlközségre iparkodtak békességgel lecsillapítani a lakosságot. Egy ilyen csapat élén jártam én is be a hegyeket. Bosznia közepén voltunk, egy vad lakossággal bíró községben, ahol a legszebb férfiakkal találkoztam, akiket valaha láttam; hatalmas oszlop-szerű emberek, erős mellel, éles nézéssel, bátrak, akik a medvével és a farkassal puszta kézzel küzdelembe szállottak. Amikor ebbe a veszedelmes községbe fegyveresen bevonultunk, a biró, az ottani muktar, szívesen fogadott bennünket, de a szemeiből láttam, hogy nagyon gyanúsan nézdegélt fegyvereink felé. Én elértettem ezt és mielőtt bementünk volna a számunkra kijelölt lakásokba, időt adtunk nekik arra, hogy az asszonyokat beküld-jék a hárembe és ez alatt én lerakattam a község szélén az összes fegyvereket, még az oldalfegyvereket is és minden fegyver nélkül tértünk be a vad község ellenséges indulatú lakosainak házába. Ez az ón katonáimnak nem tetszett, mert tartottak attól, hogy baj lesz a dolog vége. Én ugyanis csak a község végén hagytam egy őrt, azt is csak úgy, mint hogyha kifelé vigyázna és nem a község felé. E békés eljárásomnak az volt az eredménye, hogy azt a házat, amelybe beléptünk, valósággal szent helynek tekintették, ahol bennünket még egy rossz tekintet sem ért; annyira hozzánk törődtek, annyira megfigyelték minden vágyunkat, hogy amikor felemlítettem, hogy nálunk a rétest, mert azzal is megkínáltak bennünket, nem felvágott hússal, hanem túróval eszik, ámbár az ott szokásban nem volt, estére már készítettek számunkra turósrétest. Ezt értük el azzal, hogy békével közeledtünk az emberek felé. A béke gondolata és a békés társas együttélés a vad népeknél ennél a pontnál kezdődik: amikor békés indulattal lépünk feléjük. Ezeknél oly erős volt a felébresztett békeindulat, hogy másnap, amikor tovább mentünk, kikísértek benünket és a szirtfokról néztek utánunk addig, amíg el nem tűnt a csapat. A hegyek között ugyanis az a szokás, hogy a vendég tulajdonképen a gazda védelme és protekciója alatt van, amíg a gazda őt szemeivel követni tudja.