Nemzeti Nőnevelés 1894. 15. évf., 7-8. füzet (szeptember-október)

Folyóiratunk legutóbbi füzetének közrebocsátása óta messzekiható, nagy változás történt közoktatásunk vezetésében. Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter lemondott magas állásáról s vele együtt államtitkárja, Berzeviczy Albert is távozott a minisztériumból. Elhagyták azt a helyet, a melyen évek önfeláldozó munkásságával az egész nemzet háláját vívták ki és biztosították a maguk számára. Gróf Csáky Albin minisztersége közoktatásunk minden ágában — a tudomány-egyetemtől a kisdedóvóig — tartós nyomokat hagyott maga után. Nem rajta múlt, hogy éppen legfontosabb intézkedéseivel nem oldhatta meg gyökeresen a fölvetett kérdéseket ; de nagy érdeme, hogy nem mulasztott el semmit s mindent elkövetett a megoldás előkészítésére. Középiskoláink újjászervezésének kérdése, mióta ő fölvetette, a hosszú időre szóló megoldás nélkül le nem kerülhet többé a napirendről. Néptanítóink anyagi helyzetének rendezésében nagy lépést tett előre s megjelölte a további haladás irányát. Megalkotta a kisdednevelésről szóló törvényt, melynek áldásos gyümölcseit, gondos végrehajtása után, késő nemzedékek is magasztalni fogják. S mindenek fölött megajándékozta a nemzetet fenkölt egyéniségének példájával, a mely buzdítólag és lelkesítőleg fog hatni közoktatásunk minden munkására ezután is, mikor nem látjuk már őt eddigi küzdelmeinek színterén. Válságos időkben vette át közoktatásunk vezetését. Az események sodra csakhamar idegen vizekre ragadta hajóját s ár ellen, szél ellen küzdve önfeláldozó erőfeszítéssel csak részeit valósíthatta meg annak, a mit egész közoktatásunk reformjára kiterjeszkedve alkotni óhajtott. Becses örökséget hagyott utódjára abban, a mit megtett; nehéz örökséget abban, a mit megtennie nem lehetett. Midőn elismeréssel és hálával adózunk gróf Csáky Albin miniszternek és mindenben hü munkatársának, Berzeviczy Albert államtitkárnak: teljes bizalommal és egy szebb jövő reménységével üdvözöljük örököseiket, Eötvös Loránt bárót és Pulszky Ágostont. Bizalmunkat múltjukra, eddigi munkásságukra, érdemeikre és kimagasló egyéniségükre építjük; reménységünk horgát abba a hitünkbe vetjük, hogy a háborgó válságok után a nagyobb szabású, maradandó alkotásokra kedvező idő fog felderülni.