Nemzeti Nőnevelés 1882. 3. évf., 4. füzet (április)

Politikai, társadalmi és közgazdasági viszonyaink az utolsó évtizedek alatt amily gyökeresen, ép oly rohamosan változtak meg. A jobbágyság eltörültetett, az ipar szabaddá lett, a gőz ereje sok foglalkozási ágban fölöslegessé tette az emberi munkaerőt s a külföldi gyáripar olcsó termékei elárasztván piaczainkat, megbénították fejlődésnek indúlt házi-iparunkat. A paraszt, úgy mint a városi polgár függetlenné lett, fontos politikai jogok gyakorlatára szabadíttatott fel, de egyszersmind elvesztette az azelőtti viszonyok között földesuraiban, a czéhrendszerben stb. bírt gyámolát és teljesen önerejére utalva kénytelen megvívni a sokkal súlyosabbá vált önfentartási harczot. Népünkre nézve különösen megnehezíti e küzdelmet az a körülmény, hogy arra kellőképen előkészítve nincsen, s hogy a jobbágyság igáiból a nyugateurópai népek között legkésőbb szabadulván fel, munkaerejének értékesíteni tudásában, saját czéljaira való felhasználásában messze elmaradt azok mögött. A politikai, társadalmi viszonyok megváltozásával népünk legkönnyebben megalkuszik, annyival is inkább, mert a megváltozott viszonyoknak megfelelő történelmi és alkotmányi és egyéb imeretekre az újonnan szervezett népiskola előbb-utóbb rátanítja; de a megváltozott közgazdasági viszonyok szemmellátható nyomorba taszítják, mert ez ellen a legbiztosabb fegyvert, a munkát, munkaszeretetei sem az iskola nem adja kezébe, sem elődeitől nem kapta örökségbe. Azt az erkölcsi és anyagi veszedelmet, mely népünk munkaerejének fejletlenségében rejlik, érezzük ma már országszerte. Erre mutat legalább az, hogy pedagógiai lapjaink s közoktatásügyi kormányférfiaink semmivel sem foglalkoznak kiválóbb előszeretettel, mint a munkaoktatás kérdésével. Az országos tanítógyülés kellő méltánylással szólt e kérdéshez, s hogy hozzászólása nem fog eredménytelenül elhangzani, arra nézve biztosítékot képeznek a közoktatási miniszter úrnak ez ügyben hozott elvi határozatai. Ezen határozatokban a kézimunka-tanítás érdekében kimondja a miniszter úr, hogy: «Ott, a hol és a mikor lehet, a kézimunka-tanításból póttanfolyamok rendeztetnek.» Továbbá: «A női kézimunkatanítás a falusi iskolákban is behozandó, a tanítás kiviteli módozatáról első sorban az illető iskolai hatóságok gondoskodnak.» Végre: «Ott, a hol több osztályú iskola van, külön tanítónő alkalmazandó, ott pedig, hol a viszonyok ezt meg nem engedik, a tanító neje is elvégezheti a munkatanítást illő díj mellett.) Ez általános érdeklődés, legkülönfélébb körökben hozott fontos elvi megállapodások daczára, Magyarország falusi iskoláinak nagy részében a női kézimunka-oktatásról még csak szó sincsen. E szomorú valóság valóban megdöbbentő. Ami a sokszor hangoztatott tennivalókból a kézimunka-oktatás érdekében eddig tényleg megvalósúlt, az mind a nagyobb városok javára esik. Itt az állam, a községek és kis részben a felekezetek által fentartott leányiskolákban vagy külön munkatanító-nök, vagy a rendes osztálytanítónök rendszeres munkaoktatásban kezdik részesíteni a növendékeket; sőt több helyen többféle háziipari foglalkozás behozatalára is tettek már kísérleteket. Hogy ezen városi iskolákban a munkatanításnak már eddig is szép sikere mutatkozik, azt folyóiratunk múlt évi juh, aug., szept. füzeteiben az országos nöiparkiállításról írott jelentésünkben volt alkalmunk felemlíteni. De amint ezt épen a nevezett kiállítás alkalmával is tapasztaltuk, a tulajdonképeni falusi iskolákban a nép gyermekei a munkaoktatásnak teljesen híjával vannak.