Nemzeti Nőnevelés 1908. 29. évf., 5-6. füzet (május-junius) corvina logo

Szerkesztő: Sebestyénné Stetina Ilona
További szerzők: Stauffer Elma; Kolozsváry Lajosné; Juba Adolf; Bogyay Kálmánné; Binder Laura; Otrok Mihály; Relković Mita; Poznan Jolán; Schmidt Mária
Cím: Nemzeti Nőnevelés 1908. 29. évf., 5-6. füzet (május-junius)
Alcím: Havi folyóirat leányiskolák tanítónői, tanítói és általában nőneveléssel foglalkozók számára
Megjelenési adatok: Az Erzsébet-Nőiskola Tanári testülete, Budapest, 1908.

coverimage Gróf Apponyi Albert, vall.- és közoktatásügyi miniszterünk tárcája költségvetésének tárgyalása közben nagyszabású beszédet mondott, melyben beszámolt a kormányzata alá tartozó intézmények eddigi fejlesztéséről és ismertette a magyar kultúra érdekében jövőre kifejtendő tevékenységét irányító terveket. A kultúrtörténeti tekintetből is fölötte fontos beszédet folyóiratunk más helyén közöljük. Olvasóink bizonyára lelkesedéssel és megnyugvással fogják azt olvasni. Lelkesedéssel, mert kétségtelenül azt ébreszt bennük az az emelkedett nemzeti szellem, mely az egész beszéden átsugárzik, és megnyugvással, mert a beszédben szemük elé táruló perspektíva a közoktatásügy összes ágainak céltudatos és harmonikus munkálását tünteti fel. A miniszter beszéde épen ezen minden részletre kiterjedő gondosságánál fogva teljes egészében méltó figyelmünkre, elismerésünkre és köszönetünkre, s hogy mégis külön rámutatunk a beszéd egy szakaszára, s azt hálás elismeréssel külön is kiemeljük : ez azért van, mert a beszéd e részében jelzett alkotással 1868-ban megteremtett népoktatási alaptörvényünk betetőzését látjuk. «...igen rövid időn belül, rémeiéin néhány nap múlva, szerencsés leszek a t. Háznak benyújtani egy törvényjavaslatot az elemi népoki utasnak ingyenességéről. Ezekkel az egyszerű szavakkal jelentette be a miniszter azt a korszakos fontosságú törvényt, mellyel a kötelező iskoláztatás intézményét kiegészíteni szándékozik. A miniszter maga úgy gondolja, hogy ez a törvényjavaslat «szociális kötelességet fog teljesíteni, amellyel minden kulturállam tartozik...
Kategóriák: Neveléstudomány
Tárgyszavak: Nőnevelés, Leánynevelés, Nevelés, Oktatás, Pedagógia, Folyóirat
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

A sorozat kötetei

Tartalomjegyzék