Nemzeti Nőnevelés 1899. 20. évf., 4. füzet (április)

Kulturális életünk legkimagaslóbb eseménye volt a közelmúltban dr. Wlassics Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszterünk nagyszabású beszéde, melyet a költségvetési vita megkezdése alkalmából mondott. Folyóiratunk szerény keretét messze túlhaladó merész vállalkozásba fognánk, ha e beszédnek közoktatásügyünk egészére vonatkozó nagy jelentőségét, nemzeti kulturánk fejlesztésére gyakorolt igazi hatását fejtegetni megkisérelnők. Ennek a beszédnek nemcsak a parlamentben volt óriási hatása, hanem a parlamenten kivül álló köröket s a napi sajtót is lelkesedésre bírván, a közvéleményt hosszabb ideig foglalkoztatta. Első pillanatra úgy hatott mint a szivárvány, melynek színeiben a jobb jövő reményének érzetével elgyönyörködünk, majd mint az enyhe eső, mely termékenyít és áldást fakaszt. Valóban nemzeti kulturánk jobb jövőjének képe bontakozik ki abból a hatalmas tervezetből, melynek vázlatát miniszterünk merész kezekkel megrajzolta, valóban csak áldás fakadhat abból társadalmi életünkre, ha ezt az önálló magyar közmívelődési rendszert, melyet beszédében kidomborított, következetesen keresztül vinnie sikerűi. Adja Isten, hogy ez a hatalmas terv minden részletére nézve sikerüljön; adja Isten, hogy az ország anyagi ereje arányban állva Wlassics Gyula alkotni akarásával és tudásával, megteremtsék az önálló, a hatalmas magyar kulturát, nemzeti életünk alapkövét és fentartóját! Bármennyire is vonz a beszéd formai szépsége és egyetemessége, mely közoktatásügyünk egyetlen részletkérdését sem hagyja figyelmen kívül, ezúttal csak arra szorítkozhatunk, hogy nőnevelésünk története számára feljegyezzük itt a miniszter úr idevonatkozó kijelentéseit és a művészeti oktatásról elmondott tanulságos szavait. A többi közül kiragadva, e részletek természetesen csekélyebb je-lentőségüeknek látszanak, de tanúságot tesznek arról, hogy a legsürgősebb tennivalók megoldását a miniszter úr semmi téren sem kívánja halogatni. A felsőbb leányiskolákról, mint a melyek első sorban követelik a fejlesztést, a következőket mondja: «A felsőbb leányiskolákra vonatkozólag is kell nyilatkoznom. Egészen őszintén kijelentem, hogy az a 25 felsőbb leányiskola, köztük 14 állami, bizony nem elegendő. A haza és a magyarság jövője függ attól, hogy itt a leányoktatás terén bizonyos nagyobb szabású akcziót indítsunk meg. Állítottam ott is iskolákat, a hol a magyarság erősebben, mintegy jellegszerűen van kidomborodva, mert szükséges, hogy az állam specziális magyar vidékeken is segí-tőleg közbelépjen. Szeged, Mezőtúr, Eger bizonyítékai annak, hogy itt is állítottam felsőbb leányiskolákat. De tervezek e mellett — Brassóban, Beszterczén, Nagv-Szebenben, Újvidéken és Rózsahegyen is. Ezek azok a városok, a melyeket közelebb jelöltem ki ezen intezetek helyeiül.