Nemzeti Nőnevelés 1887. 8. évf., 3. füzet (március)

Ha valamely intézmény czélszerüségéről meggyőződést akarunk szerezni, ismernünk kell annak czélját s gyakorlatilag kell tapasztalatokat szereznünk affelől, hogy mennyiben érhettük el, vagy közelíthettük meg meglevő szervezetével a kitűzött czélt, s ha el nem érhettük, mely okok miatt nem, s milyen eszközök alkalmazásával juthatnánk el ahhoz ? Időszerű, hogy ez értelemben megvitassuk felsőbb leányiskoláinknak — melyek az általuk elérni szándékolt czélt tekintve, nőnevelési intézményeink büszkeségét teszik — szervezetét, tanmódját s elért sikereit. A felsőbb leányiskolái oktatásnak czélja, mint azt az 1885. augusztusban kiadott tanterv világosan kimondja, nőinknek lehetőleg mindenoldalú, magasabb fokú általános műveltséget nyújtani, mely úgy a korszellem követelményeinek, mint a női hivatás valóságos czéljának lehető legtökéletesebben megfeleljen; czélja, hogy nőinket mint a társadalom tagjait, mint családanyákat, mint honleányokat olyan polczra emelje, amelyről beláthatják munkálkodásuk mezejét; szóval: hogy czél- és öntudatos, szellemileg nagykorú egyéneket képezzen, kik hivatva lesznek nemcsak anyagi javakért, de eszmekért is lelkesedni, és áldozni küzdeni, tudó nemzedéket nevelni. Elértük-e ezt a magasztos czélt, vagy elérhetjük-e olyan módon s olyan eszközökkel, melyekkel megkisérlettük ? A felsőbb leányiskolák rövid múltja is meggyőzhetett bennünket — kik közelebbről ismerjük ezt az intézményt — arról, hogy — nem. Naprólnapra hangosabb panaszokat hallunk, s nemcsak nálunk, hanem Ausztriában, Németországban is arról, hogy nőnevelésünk iránya czéltévesztett. Különösen a felsőbb leányiskolák ellen kelnek ki gyűléseken s hírlapi czikkekben s az elégedetlenségre szolgáló okok csaknem mindenütt azonosak s túlzottak bár, de nem alaptalanok. Egyik tekintelyes napilapunk, a <