Nemzeti Nőnevelés 1896. 17. évf., 6. füzet (junius)

Azt énekli a zsoltárköltő Istenhez fordulva: «Ezer esztendő Előtted annyi, mint egy napnak rövid elmúlásai). Igen; ezer év csak egy csepp az idő végetlen tengerében. De ezer esztendő a népek életében hosszú idő ! Az a jelentős mondás, hogy: «népek lesznek, népek vesznek# — hányszor nem nyer valósulást egy ezredév leforgása alatt! Bizony az Isten kegyelmének nem kis mértéke szállott a mi nemzetünkre, a mi sokat hányatott hazánkra, hogy az idő betelvén, elmondhatjuk: «Ezer esztendeje annak, hogy a magyarok itt laknak! E ritka és lélekemelő ünnepen, melyet hazánk ezer éves fennállásának emlékére szentelünk, kétségkívül mindnyájan az érzések hatása alatt állunk. Az érzésekhez akarok tehát én is most fordulni. S midőn ünneplésünk természetéhez képest az ezer éves múlton függ tekintetem s erre az ezer év alatt megfutott pályára akarok rámutatni: tenni szándékozom ezt nem a tényekkel foglalkozó történet, hanem az érzéseket kifejező nemzeti költészet világánál. És ezt annyival inkább tehetem így, minthogy tán egy nép költészete sem foglalkozik annyit a közállapotokkal, mint a mienk ; mert egyetlen európai nemzet sem küzdött annyit léteiéért, mint a mi nemzetünk. Azt hiszem tehát, hogy midőn ezen ezer éves pálya egyes kimagasló pontjaira ráirányzom a nemzeti költészet bűvöslámpájának egy-egy világító sugarát; midőn rámutatok a nemzeti élet egyes jellemző korszakainak s a bennök élt embereknek érzéseire; midőn látni fogjuk, miért lelkesedett a magyar, vagy mi fájt neki századokon át: e közben meg fognak elevenedni képzeletünk előtt a letűnt századok törekvéseikkel, eszményképeikkel, szóval: történetük jellemző vonásaival. Nemzeti költésünk alaphangjai híven követik történetünk eseményeit. Az alaphang szerint három nagy korszakra osztom fel nemzeti költésünket: 1. a nemzeti önérzet és a keresztény vallásos eszmék, 2. a nemzeti fájdalom és a vallásos bűntudat és 3. az újra ébredő nemzeti önérzet korszakára.