Nemzeti Nőnevelés 1892. 13. évf., 6. füzet (június)

Nagy nap az, melynek emlékére ma ünnepet ül az egész magyar nemzet. Ünnepet ülünk, a melyen szívünk hangosan földobog az örömtől, hálától és büszkeségtől, s lelkünket eltölti a jövőbe vetett erős hit és törhetetlen bizodalom. Ma huszonöt esztendeje, 1867-ben, június 8-dikán tették szeretettel övezett királyunknak, I. Ferencz Józsefnek fejére szent István koronáját. Es ez a koronázás több volt ama koronázásoknál, a melyekkel királyaink az alkotmány értelmében trónjukat elfoglalják. Több volt egyszerű királyavatásnál, a mely megadja az uralkodónak hatalma törvényességét s leköti számára az alattvalók hódolatát. Ez a koronázás ünnepies megszentelése volt az egész világ színe előtt a magyar király és magyar nemzet kibékülésének. Ez a nap egy régi korszakot zárt be s egy új korszakot nyitott meg a magyar történetben. A felkent király halántékára helyezett szent korona e napon régi fényében tündökölt ismét. Fényességével a feledés árnyékába borítván a közelmúltat, messze bevilágította a jövő igéretföldjét. A feledés meg az okulás kettős ívü hídján vitt át az út a ki-béküléshez. Ama százados harczok miatt, a melyeket a hazáért és szabadságért kellett végig küzdenünk, nem erősödhettünk meg a hatalomban, nem gyarapodhattunk az anyagi jólétben, nem emelkedhettünk a műveltségben úgy, mint szerencsésebb nyugoti szomszédaink. A régi Magyarország átalakítását és az új Magyarország megteremtését magukban foglaló 1848-diki törvények termékeny munkában gazdag korszakot ígértek a nemzetnek, melyben testet fog ölteni Széchenyi jósigéje: ((Magyarország nem volt, hanem lesz !» Olyan lesz, a milyennek ő álmodta. De a nagy szellem álmaira, a nemzet reményeire a csalódás és kétségbeesés éjszakája borólt. Az új Magyarország földjén nem foghatta még meg a földműves az ekeszarvát, az iparos nem nyúlhatott pőrölyéhez, az író tollához: már ismét a szabadságharczok fegyvere égett a nemzet kezében. Hősi lélekkel, erős karral, messze elragyogó dicsőséggel forgatta a megszokott fegyvert: de elbukott a küzdelemben. Jaj a legyőzötteknek! Mindenünk oda veszett, csak egyet mentettünk meg: néma ragaszkodásunkat eltiprott jogunkhoz, s ki nem irtható hitünket annak föltámadásában. Az önkényuralom vasigája alá szorították hazánkat.