Nemzeti Nőnevelés 1881. 2. évf., 3. füzet (március)

Kedves leányom ! Azon kérelemmel fordulsz hozzám : fejteném ki előtted azon elveket, melyeket gyermekeid nevelésénél az első években követned kell, hogy megvethesd boldogságuk biztos alapjait? El voltam készülve, sőt mi több, biztosan vártam e kérelmedre és mégis oly nehéznek és kényesnek tartom e kívánság teljesítését, hogy addig munkához sem kezdhetek, míg föl nem vetem ezt a kérdést: Megvan-e benned az igazi anyai szeretet? Mert, ha hiányzik belőled ez a magasztos anyai érzés, melyben egyesülnek a szerelemnek és az értelemnek azon csirái, a melyeket a nyugodt és okos létezés alapjáúl lehet elismernünk, akkor az elvek, melyeket veled közölni akarok, érthetetlenek és megfoghatatlanok, kivihetetlenek és hiába valók maradnak reád nézve; a szó, melyet veled közölnöm lehet, csak akkor érhet előtted valamit, sokat, ha megvan benned az igazi anyai szeretet! Ne vedd rósz néven, hogy ezt a kérdést is intézzem hozzád: Igazi anya vagy-e ? Lásd, oly gyakran találkozunk anyákkal, kik nem ismerik az igazi anyai érzetet. — Lehetetlenségnek tartod ezen szomorú tényt ? Nézz csak körül! Hányan vannak, kik gyermekeik között unatkoznak, pedig a kit gyermekei között megtalál az unalom, abban anyai szeretet nincs; nem lehet. Ki másra bizza gyermekét, pótolhatatlan csorbát ejt gyermekének boldogságán; mert ki képes megragadóbban, maradandóbban hatni a gyermekre az anyánál? Hisz ő áll hozzá legközelebb s köztük a legbensöbb rokonság létezik; a gyermek egy része az anyának s a természet rendeltetésénél fogva a magzat többnyire hasonképen a szülőnek. Az anya, lelke rokonságánál fogva, könnyebben és természetesebben fejlesztheti gyermekének szellemét, mint bárki más. Méltán szól azért az oly anyákhoz, kik gyermekeiket szolgálókra és dajkákra bízzák Jean Paul imígy: «Az egész hajdankor fölűlemeli az anyaszeretetet az atyain. Mily nagynak kell annak lennie, mit a szerető apa is nagyobbnak és hatalmasabbnak tart saját atyai érzelménél! Miért vagytok tehát ti anyák az anyai szeretet kimutatásában oly hanyagok ? A szerelemnek kincseket és vért áldoztok, — miért vonjátok el gyermekeitektől a legkisebb áldozatokat is?» «Igaz, hogy a mit ti anyák, gyermekeitek körül a világért áldoztok, kevés elismerésben részesül; a férfiak uralkodnak és dicsőséget aratnak — s azon ezer meg ezer áldozat, melyen ti az államnak egy hőst vagy költőt teremtetek, még csak számba se vétetik! Csak ritkán találja meg egy Cornelia a maga Plutarchját, ki róla a Gracliusokkal együtt megemlékezzék. De kétszer nem fogtok elfelejtetni! Ha hisztek egy más boldogabb világban, hol a hálás szív öröm könnyűi többet nyomnak s jobban fénylenek, mint e világ koronái, melyek a kinos gyötrelmeknek megkövült kényeivel ékeskednek: úgy bizton várhatjátok a méltó jutalmat. Aztán bizonyos az is, hogy még egy gyermek sem feledte el az öt tisztán és igazán szerető és okosan nevelő édes anyát. A homályos gyermekkor kéklő hegyein, melyek felé oly gyakran vissza-vissza fordúlunk, ott állnak az anyák is, kik nekünk az életet onnan mutatták meg. Oh édes anyánkat csak akkor feledhetjük el, ha nem tudunk többé a legboldogabb korra visszaemlékezni.