Nemzeti Nőnevelés 1907. 28. évf., 1. füzet (január)

Azon országokban, melyek a haladás, a kultúra élén állnak, át kezdik ma látni, mi volt a közoktatás nagy tévedése, mi volt a hibája, általában, a XIX. század második felében! Túlságos nagy részt szabtak a tanításban a reáltudományoknak. Összeállt egy rakás specialista és mindenik a maga szakmájából, nem általános összefüggő tudást, hanem eruditiót igyekezett külön-külön becsempészni az újra meg újra átdolgozott tantervekbe és ezek mind rosszabbakká és rosszabbakká váltak I Mert ha a tudományok fejlődése át is változtatta földünknek felső, anyagi képét, anyagi mivoltát, nem alakította azért át az emberi észnek alkotó részeit, nem változtatta meg az emberi szellemet, a gyermek agyvelejét. Azt kell minden irányban fejlesztenünk, azt kell általános ismeretekkel gazdagítanunk, mielőtt szakképesítést adnánk neki. Meg kell tanítanunk a gyermeket arra, hogy gondolkodni, Ítélni, teremteni tudjon. Különben, ha csak emlékező tehetségét terheljük meg, kiöljük belőle a szellemi spontanitást, kiöljük az emberi lélek legszebb tulajdonait. S ha ez igaz, a kultúra magas fokán álló nemzetekre nézve mennyivel igazabb, mennyivel fontosabb még, mi reánk, magyarokra nézve! Valaki, aki előrehaladott nyugati országban nevekedett, bármily lelkesedéssel, és odaadó önzetlenséggel szereti is hazáját. van valami, amit azonnal észre kell hogy vegyen, ha hazakerül, valami ami rendkívül fájdalmasan hat az emberekkel való mindennapi érintkezésnél; és pedig az, hogy még a müveit embereknél is, többnyire tökéletesen hiányzik nálunk a művészi érzék! Még a kiváló embereknél is, ha akármennyi gazdag ismeretekkel, gazdag tapasztalattal vannak megáldva, hiányzik az a hatodik érzék, amely a lélekben összeolvasztja azt a sok tapasztalatot, s eggyé teszi, magával az emberrel, a lélek valódi gazdagságát képezi.