Nemzeti Nőnevelés 1890. 11. évf., 2. füzet (február)

A kisdednél korán jelentkezik a félelem emotiója. Megijed egy farkas, egy kígyó vagy egy elefánt láttára vagy a mennydörgés hallatára. Ez tehát primodialis és minden gyermekkel közös érzelem, melyet Darwin, Preyer, Sikorszki és mások müösztönből, azaz az ősök régi tapasztalatából eredőnek tartanak. Az újszülött nyugalmát zavarja minden zaj, sőt mondhatni minden hirtelen feltűnő új tárgy. E részben a gyermek szintoly félénk, mint az állatok. — A nyolcz-tiz hónapos kisdedet inkább megfélemlítik a hallási, mint a látási benyomások. Egy negyedfél hónapos kisdedet, nagy égés alkalmával a felcsapódó lángok és düledező falak láttára egyátalán nem fogott el a félelem, sőt az őt őrző asszonynak szemébe nevetett, de a közeledő tűzoltók trombita-szavára és a szivattyús szekerek dübörgése hallattára elkezdett remegni és sírni. A tapasztalat megczáfolja Locke, Rousseau és Spencer H. ama nézetét, hogy a félelem az ártalmas vagy veszélyes dolgok hatása nyomán keletkezett érzelem. Ha ez igaz lenne, hogyan történhetnék, hogy a teljesen tapasztalatlan kisdedet rendszerint megfélemlíti az éles szokatlan hang és alak. Úgy látszik, hogy a félelem az ifjú lényeket bizonyos veszélyek felől értesíti. így értesíthette az ősidőben a míveletlen embert hallása a közeledő veszélyek felől. Sajátszerű, hogy a tengerparton ölben hordozott közel két éves gyermek fél a tengertől szélcsöndben is, holott a folyó folyását nyugodtan nézi. Szintúgy fél a gyermek a fekete alakoktól, a mély hangtól, az álarczosoktól, s e részben való félszeg, ha gyenge idegzetű, eltart 10—12 éves koráig. A félelemmel együtt járó reszketés szintén nem ritka eset gyermekeknél. A félelem érzete öröklékenységére vonatkozólag Darwin és Preyer nagyon érdekes kisértményeket tettek: amaz fián; emez állatokon (csirkén, lovon). Darwin horkolt ötödfélhónapos fia előtt s az elszomorodott és sírni kezdett. Egy pár nap múlva ismételte e kisértményt, s újból sírás lett a vége.