Nemzeti Nőnevelés 1914. 35. évf. 7-8. füzet (szeptember-október)

Őszinte szívvel öltünk gyászt, hogy folyóiratunk egyik alapítóját, Komáromy Lajost elsirassuk. A másik kettő: Sebestyén Gyula és Péterfy Sándor már előre ment, szent örökségül hagyva ránk azoknak az eszményeknek az ápolását, melyekért ők negyven év előtt lelkesedtek s melyeket egész életük folyásán kitartó hűséggel szolgáltak. Az Erzsébet Nőiskola tanárai voltak: s a nemzeti szellemben való. nőnevelés apostolainak esküdtek fel. Nagy részük volt az iskola felvirágzásában, tanulmányi rendjének kialakításában, hírnevének kivívásában. Az Erzsébet Nőiskola büszkén vallja, hogy ma is az általuk megjelölt ösvényen halad s felfelé törésében is mindig kegyelettel őrzi emlékezetüket. Komáromy Lajos is, mint az előre elköltözött kedves munkatársai, hűséges jó barátai, kiváló erős egyéniség volt. A tanári székben a komoly, rendszerező elme, a pontosságot és kötelességteljesítést váró, ebben következetesen példát mutató, tárgyáért, - a magyar irodalomért - lelkesedő mintatanár, aki tanítványait komoly munkára, elmélyedésre szoktatta és tanítói hivatásuk szeretetére nevelte. Tanártársai között mindig, még néhány év előtt bekövetkezett nyugdíjazása után is, tiszta jelleme és baráti hűsége miatt őszinte tisztelet és megbecsülés övezte, családjában a gyöngéd, gondos, puritán egyszerűségű családfőt megillető rajongó szeretet. A komoly munkából kivette részét a pedagógiai irodalom terén is. A Nemzeti Nőnevelésnek nemcsak hűséges munkatársa volt, hanem anyagi ügyeit is hosszú éveken át gondozta. Kitűnő nyelvtanító könyveket írt az elemi iskolák és nyelvtant és olvasókönyvet a tanítónőképzők számára. Az egyesületi életben, egyháza ügyeiben és egész sereg tiszteletből vállalt kötelességében nagyon értékes munkásságot fejtett ki, s tanáccsal és tettel szolgált szívesen minden tanítótársadalmi mozgalmat. Az utolsó években betegeskedni kezdett s orvosi tanácsra Fegyvernekre (Bálint pusztára) költözött leányához, hol áldott lelkű felesége s kedves kis unokái verőfényes körében várta be a csendes elmúlást. Júniusban búcsúzott el tőlem s a Nőneveléstől... "az orvos falura küld..., küldjék utánam a Nemzeti Nőnevelést, hogy maradjon még összekötő kapocs köztem s az Erzsébet Nőiskola között... Nagyságod meg gondozza e kedves folyóiratot a régi erővel s a régi szeretettel...". Azóta csak a gyászkeretes levél adott hírt róla, most szeptember 29-én . . . Küldetését befejezte. Nemes munkássága letűnt idők céljait szolgálta. De ennek a munkásságnak eredménye a magyar kultúráé, ennek a szép életnek emléke a mienk, mely felemel, bátorít és küzdelemre serkent. Őrizzük és áldjuk szeretettel és kegyelettel ezt az emléket, mint a mai nehéz időkben a reánk váró feladatokhoz szükséges erő éltető forrását!