Nemzeti Nőnevelés 1915. 36. évf. 6. füzet (június)

Öt esztendővel ezelőtt — 1910 — öt rövid esztendő! és mintha egy örökkévalóság választana el tőle bennünket —! egy rendkívül érdekes, értékes munka jelent meg a könyvpiacon Takáts Sándor történetírónk tollából — Szalai Barkóczy Krisztina — néven, amely e kiváló nagy-asszonyunk élet- és lélektörténetét ritka hűséggel állítja szemünk és lelkünk elé. A bevezetésben, amelyet a történetíró az életrajz elé ír, azt a főgondolatot fejtegeti, hogy szedjük számba nemzeti értékeinket minden téren, járjuk be a múltak útjait és ne sajnáljuk a fáradságot mi, akikben a honszerelem lángja égten ég, hogy bevilágítsunk elmúlt idők kincsesbányáinak mélységeibe és kiemeljük onnan a jelennek oly szükséges nemzet-erkölcsi értékeket. Szinte lemondó szívvel szemléli a nemzeti lélek megfogyatkozását a családban, a társadalomban, a politikai élet küzdőterén — a múlt tiszteletének pusztulását — aztán egyszerre erőt merít az ezeréves múlt tanulságából és ezt mondja szinte jóslatszerűen: «A vigasztaló csak az, hogy máskor is voltunk már imigyen ! Nem egyszer úgy tetszett, hogy a nemzeti élet világossága nálunk örök sötétségre fordult. De megint csak fellobbant a kialudtnak hitt világosság. Ki tudja, valami újabb rázkódás nem teremt-e ismét nemzeti visszahatást nálunk? egyesítvén mindazokat, akik ma a nemzeti erő gyöngítésén dolgoznak s akik ma a nemzeti élet és műveltség romjain akarnak új világot teremteni?» Valami újabb rázkódás! Szinte mindnyájan éreztük, hogy válság előtt állunk, hogy az Űr büntetni készül, sújtani és felemelni! A múlt és a jövő találkozási helyén, amelynek jelen a neve, ott áll a történetíró és áttekintvén a két messzeséget, a magyar nőre gondol, mint e nemzet védő szellemére, érző, őrző angyalára. Honunk szebb lelkű leányai ihletik meg és könyvet ír Szalui Barkóczy Krisztináról, akiben összpontosítva látja a nemzetfenntartó erőket s akiben ezeket az erőket éppen a szenvedések és küzdelmek emelték hősi lelki magaslatokra. Ezer levele maradt fenn e szebb lelkű asszonynak, melyet az ő forrón szeretett urának, Károlyi Sándornak küldött leginkább a táborba. E levelek híven visszatükrözik azt a benső, erővel teljes lelki életet, amely e kiváló asszonynak sajátja. Nemcsak érzelmi életet él, bár ez is gazdag, mély és magas színvonalú nála, hanem ritka megértést árul el minden iránt, ami az egyént és a családot társadalmi tényezővé és nemzeti értékké, nemzeti taggá formálja át. A történetíró azt írja e levelekről, hogy ezek köztörténetünknek nemcsak legőszintébb, de egyúttal legbecsesebb forrásai is.