Nemzeti Nőnevelés 1918. 39. évf. 7-8. füzet (szeptember-október)

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Mikor a gazda ünnepnap délután kivonul a tagra, nemcsak ünneplő ruhában, hanem vasárnapi gondolatokkal és érzésekkel jár a köznapi barázdák között. Mikor mi ma jubileumot ülünk, mi is ünneplő gondolatokkal, a hála, elismerés, lelkesülés érzésével járunk ez intézet ötven éves emlékei, a magyar kultúrának, ötven év munkálta barázdái között. S valamint az a gazda meg-megáll és elgondolkozik, úgy állunk meg mi is és eltűnődünk és úgy látszik nekünk, mintha meghallanék annak a régi, ötven év előtti Magyarországnak mély föllélegzését, sziv-dobbanását. Tavasz volt akkor, serkent az élet, virradat volt akkor, ébredtek az emberek, ébredt a nemzet és mert megint bízni, hinni és apostolok jártak, akiknek tágra nyilt szeméből hit és bizalom sugárzott a világba.. És a lenyügözés sírköve mellől kiserkent a nemzeti öntudatnak nemcsak az igénye, hanem az erős akarása. Hála Istennek, hogy így volt ! De nemcsak ez az érzelem vesz rajtunk erőt, hanem a mikor a magvetőkre gondolunk, azokra a régiekre gondolunk egyszersmind, arra a nagy Istenre, a Dániel próféta ős öregére, a világ szövésének takács mesterére, a világfejlődés örökifjú teremtő lelkére s jubileumot ülvén, hálát adunk neki, hogy ez mind így lett és hogy. ezt a jót mi is az ő kegyelméből megérhettük és a nemzeti kultúra térfoglalásának szebb, jobb folytatását remélhetjük. Az Országos Nőképző-Egyesület engem szólított fel, hogy e jubileum alkalmából Istent tisztelő, Istennek hálát adó érzéseinknek kifejezést adjak, ezáltal is tanúságot tett az intézet vezetőségének vallásos felfogásáról, amely a dicsőséget neki, a .munkát magamagának tulajdonítja, és amely folyton hisz és folyton remél Istenben, de ugyanakkor minden erejét megfeszítve, szüntelenül dolgozik. Mélyen tisztelt közönség ! Ha ennek az intézetnek emlékei közt szétnézek és történelmére gondolok vissza, hálát adok az Istennek első sorban azért, hogy Magyarországon ötven évvel ezelőtt lélekjárás volt és hogy az a lélekjárás a magyar női világnak megfelelő gyakorlati és mégis eszményi typust teremtett meg s azt kifejleszteni hosszú ötven éves munkában iparkodott. Azt mondtam először, hogy akkor, lélekjárás volt. Az a régi Magyarország a saját zsírjában fuldokló s mégis szegény Magyar-ország észrevette, hogy nem elég politikai jogokat kergetnie, hanem művelődnie is és lélekre is szert kell tennie. Az a szegény Magyarország körül nézett : látott városoknak nevezett falvakat, látott alacsony kulturfokon tengődő vidéket, látott állapotokat, körülményeket, amelyekből nemcsak, hogy lélek nem serkent, hanem ellenkezőleg még az a kevés lélek is elköltözni látszott. Királyt ugyan koronázott már a nemzet, de észrevette, hogy királyt koronázni nem elég, hanem a nemzetet magát s fiait kell koronásakká tenni. Csak ha koronás nemzet, müveit, kulturszinvonalon álló nemzet királyának fején csillog a korona, akkor csillog villámlóan, akkor lesz a királyból és nemzetből fölséges világgyőző, saját erejét erősen állító hatalom. Ezt meglátni, ezt megérezni lélekjárás volt.