Nemzeti Nőnevelés 1911. 32. évf., 7-8. füzet (szeptember-október)

A «Nemzeti-Nőnevelésnek» nagy és mély gyásza van. Elvesztette egyik alapítóját, hűséges munkását, legjobb barátját, elvesztette Sebestyén Gyulát! Sebestyén Gyula tíz éven át szerkesztette a «Nemzeti Nőnevelést». Gondolom, folyóiratunk címe, neve is tőle származik, soha senki jobban át nem értette nálánál, hogy a «Nemzeti Nőnevelés»-be írni, dolgozni annyit jelent, mint nemzetünk nőnevelését hittel, forró szeretettel, lelkesedéssel szolgálni. Az ő nemes élete arra tanít, hogy a csendben, halkkal — nem a kiabáló forumon — végzett nemzeti munka nemzeti létünk fenntartó erőssége. E pillanatban minden tanítványodat együtt látom, kedves kedves Mesterünk ! egy fenséges gyülekezetben, amint a Te szavadra hallgatunk ! Kigyúl az arc, felragyog a szem, világosság deríti fel a homályban küzdő gondolatot, a szív felmelegszik és a lélek a Szép világában átéli Veled az alakítás, az alkotás művészetét. Én ott voltam ! Hála Istennek! Abban az időben tanultam tőle, amikor talán legszebben szólott, a boldog öntudatlanság korában, amikor még sem ő maga, sem más nem sejtette, hogy ki voltaképen Sebestyén Gyula. Hiszem, hogy ő is tanárságának ezt a gyönyörű — naiv eposz — korszakát élvezte legjobban, amikor inkább pszichológiai ösztöne vezette, nem a kialakult filozófiai rendszer. Nem mintha én ez utóbbit kicsinyleném, inkább azt akarom jelezni, hogy Sebestyén Gyula fejlődésében megvoltak az egészséges, egymást feltételező fokozatok. Bölcs volt mindig, egész fiatal korában is, a magyar föld és lélek individuálisan pragmatikai ereje vele született, de később, mikor sokat, sokat olvasott és tanult, írt, bírált és gondolkozott : filozófiai magaslatokra emelkedett és az egyes boldogulását, életét, valamint a nemzeti lét problémáit, történelmi küzdelmeit ezekről az erkölcsi magaslatokról szemlélte és mutatta meg nekünk. Úgy hívjuk ezt a lelki élet fejlődésében : harmónia, összhang, kibékülés, az Istennel való találkozás. Ezt a harmóniát nem éri el az egyoldalú tudós soha, legyen bármily nagy az ő tudománya ; ide a tudás mellé a művészet ereje kell, hang és forma, szín ós vonalak találkozása. Sebestyén Gyula nem volt művész a szó szoros értelmében, de minden művészi ágból — rajz, zene, költészet stb. — jutott neki annyi, hogy azoknak erejével tudásának, gondolatainak új formát, rendet, hangot, színt és fényt adott. Ebben látom én az ő egyéniségének különleges szépségét és hatásának titkos forrását. Más volt, mint a többi tanár, más volt mint a többi ember. Amit mondott, amit írt, abban egészen benne volt mindig egész erővel a tudós tudománya és a művész idealizáló ereje. Kevés embernek jut az a nagy jó osztályrészül, hogy szóban és Írásban oly erősen, jellemzően kifejezésre juttassa saját egyéniségét.