Nemzeti Nőnevelés 1904. 25. évf., 1. füzet (január)

Kicsiny, elsárgult füzetke került a kezembe. Kis nyolcadrét alakú s 32 levele van csupán. Felkeltette azonban a figyelmemet, nemcsak, mert valamikor gr. Szécheny Ferenc könyvespolcán büszkélkedett (amit a címlapra nyomott «exlibris» bizonyít), hanem mert a magyar nők törekvésének egy becses emlékét sejthettem benne. Az 1790-ben nyomtatott füzeikének címlapjáról ugyanis a következőket olvastam: «A magyar anyáknak az országgyűlésre egybegyűlt Ország Nagyai s magyar atyák elejébe terjesztett alázatos kérések.» A szerző neve nincs a címlapra nyomtatva, ami természetes is; de hogy a magyar anyák íródeákját Bárány Péternek hívták, azt jó régies írással odajegyezte valaki, alighanem maga gr. Széchenyi Ferenc. A magyar anyák tehát nem maguk szerkesztették az országgyűléshez intézett folyamodásukat, amit a magyar nők akkori műveltségi viszonyait tekintve, csodálnunk nem is lehet; de kétségtelenül az ő érzéseiket és művelődésükre való törekvéseiket fejezi ki az irat, mely épen ezért igazán tanulságos. De érdekes és tanulságos e füzetke reánk nézve azért is, mert az akkori és a mai nőnevelési viszonyokra s a nőkérdés akkori és mai állapotára vonatkozó összehasonlításokra ad alkalmat. A magyar anyák az országgyűléstől nem nagy dolgot kérnek. Annyit csupán, hogy engedjék meg nekik a magyar országgyűlésen jelen lenni s az ott tartott beszédeket végighallgatni. Kérésük megokolásában azonban annyi a kor műveltségi állapotát jellemző vonás, hogy méltónak Ítéltem a folyamodást a következő szószerinti idézetekben — természetesen nem egész terjedelmében — bemutatni. «Kedveseink! Férjeink! — Atyák!» «Valahányszor az Anglusokról szó kerekedik barátságos egymás köztt való beszólgetéstekben: mindenkor hallánk azt önnön ajakitokból, hogy az Anglus, mind természeti tulajdonságira, mind Országlásának rendtartására nézve legközelébb esett a Magyarhoz. Ti tsodáltátok az ő mély elméjeket, boldog Országlássoknak módját: mi pedig az aszszonyi tzifrálkodásban való külömbféle hamar, 's jó ízlésű találmánnyaikat; azért, mert titeket amaz, minket pedig ez gyönyörködtetett. Ti (a' mint távúlról értenünk lehete) hoszszas tsodálkozástok után, e' jelen-lévő Ország-gyűlésében, tsak-nem utói fogjátok érni, a' boldog Országiásnak módjában, bötsös Vezéreteket: mi pedig, hogy fellépjünk azon hellyre, mellyen az Anglus' Dámák állanak, egyenesen tőletek várjuk a segedelmet. Nyújtsátok, Férjeink, támogató Karjaitokat; mert a' természet bennünket gyengéknek alkotott, de a' vidék szokás-is már majd tsak-nem egész Magyar erőnkből ki-vett.