Nemzeti Nőnevelés 1883. 4. évf., 3. füzet (március)

Van egy angol közmondás, mely azt tartja, hogy a parlament mindent megtehet, csak azt nem, hogy nőt férfivá változtasson. És mi ezt a lehetetlent próbáltuk s próbáljuk megtenni, midőn a fiúiskolák tantervét kölcsön vettük leányiskoláink számára. Ezen a reven estünk bele a nagy óraszám és a sok tantárgy hínárjába, a mindenből valamit tanítás ezermesterségébe, s szerencsésen el is kezdünk jutni arra a zátonyra, a melyen minden alapos tudásnak hajótörést kell szenvednie. A fiuk és leányok természetének emez azonosítása oly tévedés, mely a két fél közti verseny vágyát keltheti fel a tudományban és életben. Ez a verseny magában véve is téves, de még tévesebb lesz akkor, ha azt a meggyőződést táplálja a nőkben, (a mi ma nem ritkaság) hogy a kitűnésre elengedhetlen kellék a férfi-modor felvétele. Sok igaza van De Maistrenek, midőn azt mondja, hogy «a nő csak mint nő múlhatja felül a férfit, de mihelyt vele versenyre kél, majommá lesz.» A nő a maga nőiességében oly nagy, mint a férfi a maga férfiasságában. Tiszta értelem, nemes ízlés és erőteljes erkölcsi érzet kifejtése legyen nőoktatásunk főczelja. E czél elérésére válasszuk ki a legalkalmasabb studiurnokat, melyek — nézetem szerint — a következők lehetnének: 1. Hazai irodalom és történelem beható s nem kompendiumból való tanítása, mely a nőt a nemzeti szellem szószólóival s egyszersmind fejlődése korszakaival ismertesse meg. Az irodalmi tanulmányok mindig egy-egy nevezetes egyéniség (Kazinczy, Vörösmarty, Petőfi, stb.) körűi csoportosuljanak. A hazai remekírók főbb müveinek rendszeres olvasása iskolában és iskolán kívül legyen ismertetőjegye a hazai irodalmi tanúlmányoknak. Áz irodalomban szintúgy, mint a történelemben, kerülni kell a száraz vázlatokat és nomenklatúrákat, már csak azért is, mert a leányok 70—80%-a nagyon hajlandó mindent szórói-szóra betanúlni, amit egyszer felhagynak. Azonban talán még iontosabbb a következő körülmény. A felső leányiskolák értesítőjéből látom, hogy egy év alatt egy-egy osztályban 10—12 magyar költő és prózairó müveiből is olvasnak szemelvényeket, sőt világirodalmi remekek olvasására s széptani fejtegetésére is jut idő. Ezt nevezem sokbakapaszkodásnak s a hazai remekírókkal való olyatén ismerkedésnek, melyet, ha e kifejezést használnom szabad, irodalmi szájöblítgetésnek lehetne keresztelni. Leányainkat csak a hazai kiválóbb költők és prózaírók főbb műveiből való tartós ós szakadatlan foglalkozás vezetheti be nyelvünk és irodalmunk szívébe; egy Kazinczy, egy Vörösmarty, egy Arany műveivel hónapokon keresztül való foglalkozás a mű-ízlés formálásának az igazi eszköze s az illető költők vagy irók stílusa asszimilálásának az egyetlen szerzője. A fentemlített tanításmód irodalmi kalász- vagy morzsa-gyűjtésnek lehet jó, de nagy költőink vagy prózaíróink fenkölt és ízlést teremtő stílusa termékenyítő tanulmányozására épen nem való. Ha az irodalom sem míveli gyökeresen leányaink érzületét, a többi tantárgyak sokkal kevésbbé mívelhetik, mert egyiknek sem áll annyira módjában őket a legnemesebb érzelmű és gondolkodású egyének művei legjavával érintkezésbe hozni. Evenként egy osztályban 2—3 iró érzület- és gondolkodásmódjával való alapos megismerkedés többet busznál értelmileg és erkölcsileg, mintha 10—20 íróval (köztük világirodalmi czelebritásokkal) pár órára szóba állanak.