Nemzeti Nőnevelés 1893. 14. évf., 10. füzet (december)

Egy rege szerint Isten, a világ teremtésekor, jobbjában a morált, baljában a politikát tartá, s emezt a férfinak adta, amazzal pedig a nőt boldogította. A férfit politikára, a nőt a politizáló férfi erkölcsösítésére és szelidítésére rendelte a teremtő. A férfi területeket hódít, hazát és házat alapít; a nő a megalkotott haza és háztáj erkölcseit alkotja; amannak munkatere az állam, emezé a család s a társadalom; egy szóval: a férfi politizál, a nő pedig moralizál és humanizál. A férfi hivatása főbenjáró; a nőé szent. Az anyaiság a maga fenséges voltában, a világ egyik legszebb látványa. Az anya előtt meghajolnak költők, művészek, tudósok, hadvezérek és uralkodók egyaránt. Homér, Shakespeare, Arany, Petőfi sokszorosan meg-éneklik az anyai szeretetet, Rafael ecsetjével halhatatlanítja a szent család boldogságát, Praxiteles és Michel Angelo kőbe vésik az anyai szív fájdalmát (Niobe, Piéta); Napóleon azt tartja, hogy az anyák gyógyítják meg a beteg társadalmat. Anyának lenni nemcsak nagy és szép feladat, hanem áldás a társadalomra, az országra, az egész nemzetre. Ámde akadnak olyan gazdálkodásnak, kik az anyai tisztet nagyon elévültnek és ószertárba valónak, ellenben a nő társadalmi szereplését sokkal elébbvalónak tartják. Aztán nem is minden nőnek engedi sorsa, hogy családot alkosson és gyermeket neveljen. E két motívumhoz járult még egy harmadik: az egyén természetadta tehetségeinek érvényesítése. Tudniillik, mihelyt a társadalmi élet régi keretei felbomlottak s az egyéni munka és erőfeszítés kora megkezdődött • a nők is érezni kezdették, hogy önerejükre vannak utalva. Az egyéni munka nagy mértékben kifejtette kinek-kinek a maga individualitását, s az ebből előállott nagymértékű individualizmus adott alkalmat annak a mozgalomnak a megindítására, melynek czélja a nők felszabadítása, a férfiakéval egyenlő politikai jogokkal felruházása: egyszóval a nők emanczipácziója.