Nemzeti Nőnevelés 1885. 6. évf., 4. füzet (április)

A magyarországi nőnevelésnek történetében nem csekély jelentőségű lesz folytonosan a magyar tanítónők s nevelönök első országos egyesületének létrejövetele. Két emberöltő 'alatt ugyan, mióta a pesti jótékony nőegylet alapítói s Brunszvik Teréz a magyar nőket társadalmi tevékenységre buzdították, igen sok történt hazánkban s különösen első rangú fontosságú tények voltak az első állami tanítónő-képző-intézet felállítása 1870-ben s később az állami felsőbb leányiskolák szervezése : mindamellett tagadhatlan, hogy e haladást nálunk nem a nők, hanem fökép egyes messzebb látó férfiak s a külföld példája vívta ki s a nők még oly tereken is, hol határozott számbeli többséget képeznek, minő a kisdedóvás, szerényen megelégednek a végrehajtó szerepével. A Mária Dorothea egyesület teremtette meg a kasztot, mely eddig nem létezett, teremtette legalább abban a nemesebb értelemben, hogy a rokon pályán' működő nők összetartozási érzetét felkeltette s gondolkozni készteti őket saját magok sorsáról s jövőjéről. S a ki ismeri a művelődéstörténelem vas következetességgel működő fejlődési törvényeit, tudja, hogy az első lépésből múlhatatlanul következik a másik: a tanítónők önálló s öntudatos tevékenységének korszaka, az az időszak, midőn megszűnnek kizárólag végrehajtó közegek lenni s gondolkodni és tenni is fognak. Mi, kik az eszményi demokraczia hívei vagyunk, örömmel s lelkesedéssel veszünk erről tudomást Gúnyolja bár a «régijó idő» babonájában megátalkodott férfiú a «hosszú hajat«; ám emlegessék a hírhedt koponyaméreteket s agyvelősúlyt: a jövő tapasztalata meghajol a nő előtt, kinek szíve, kinek tapintata van. A művelődés általános fejlődésében e tényezőkre is nagy szükségünk van. Nyerseség és hatalmaskodás a panaszok egyik csoportjának jelzője; haladás az is, ha a társadalmi működésnek egy oly tényezője erösbödik, mely e bajon segíteni képes s a fejlődés összbangzatát előmozdítja. De kicsinykedö hit volna csak ennyit várni a nőtől, ki a társadalomban működni akar és fog. A művelődés történelem tanítja, hogy a görögök korától kezdve a múlt század végéig kevesebbet haladt az emberiség, mint az utolsó nehány évtized alatt, midőn nemcsak egyes gyámkodó hatalmaknak szabad gondolkozniok, hanem a midőn egyesült erővel igyekszünk felemelni magunkhoz a nagy néptömeget, hogy anyagi s szellemi téren egyaránt munkatársaink legyenek a nagy czél, az emberiség boldogításának megközelítésében. S az emberiség egyik fele, melyet eddig gyermeknek tartva a «szebbik fél» elnevezésével csak hiúnak neveltünk, ne szolgáltathatna munkásokat ? A nő, kinek köréből a történelem még az elnyomatás korszakában is annyi tündöklő példát sorolhat elő, felszabadulva ne volna képes részt-venni a haladás ezer s ezer ágú tevékenységének semmi ágában ?