Nemzeti Nőnevelés 1915. 36. évf. 10. füzet (december)

Bármilyen felfogása van is valakinek a nők tudományos képeztetésének szükségességéről és hasznáról, a női jogok kiterjesztéséről vagy megszorításáról, a nőknek a családban vagy a közpályákon való érvényesüléséről, azt az egyet kétségtelenül el kell ismernie, hogy a nők egyetemre bocsátásának ténye, mely 1895 november 19-én Erzsébet napján vált köztudomásúvá, óriási lökést adott nőnevelésünk ügyének. Hirtelenül, váratlan meglepetést okozva következett be a nagy esemény, melyet nem előztek meg a hasonló esetekben szokásos évekig tartó tanácskozások. Wlassics Gyula, az akkori közoktatásügyi miniszter egyszerűen bejelentette az országgyűlésen, hogy «0 császári és apostoli királyi Felségének legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a nők az egyetemeket (Budapest, Kolozsvár, Zágráb) rendes hallgatói minőségben látogathatják». (Eddig csak rendkívüli hallgatókul vétettek fel némely kivételes esetben.) Mint kulisszatitkot beszélték akkor, hogy Ö Felsége Wlassics miniszter előterjesztésére beleegyezését csupán ahhoz kötötte, hogy az osztrák közoktatásügyi miniszter is járuljon eléje hasonló kéréssel, hogy így a monarchia mindkét felének egyszerre nyújthassa a nők egyetemre bocsáttatásának nagy kedvezményét, így is történt, s így bizonyos jogos büszkeséggel gondolhatunk rá, hogy osztrák testvéreink ezt a nagyjelentőségű kedvezményt a mi közoktatásügyi miniszterünk kezdeményezésének köszönhetik. Ha közoktatási-tanácsi vagy másánkétezés nem tette is előre nyilvánvalóvá s a nyilvános tárgyalások hatására gáncs és ellenvélemény nem állította is meg útjában s nem laposította is el a bátor kezdeményezést, még sem következett be a nagy esemény a nők előzetes szerény mozgolódása, kérelmezése nélkül. Éppen a Mária Dorothea Egyesületet, sőt elsősorban annak budapesti tanítónői szakosztályát illeti a dicsőség a szerény méretű mozgalom megindításáért. Jól emlékszem reá, hogy 1891 szeptember havában tartott ülésünkön György Aladár, a halhatatlan emlékű szociológus sürgette először a nőknek orvosnőkké képzését. Kívüle Kállay Béniné, Bosznia akkori kormányzójának felesége szólalt fel később a «Nemzeti Nőnevelés »-ben, rámutatva arra, hogy keleten milyen nagy hiány van orvosnőkben s milyen bajok származnak ebből a mohamedán-családokban, hol a férfiorvos tanácsadását vallási buzgóságból utasítják vissza.