Nemzeti Nőnevelés 1902. 23. évf., 5-6. füzet (május-június)

A mi iskolai művészi nevelésünkben oroszlán részt foglal el az elmélet! Gyúrják a gyermekeket geometriával, látszattannal és stiltannal, műtörténelemmel és mindenféle száraz könyvnélkül tanulandó tudománynyal, a mivel azt érik el, hogy legnagyobb része az így nevelt gyerekeknek megunja, megutálja még a nevét is a művészetnek, mielőtt fölfogná annak lényegét, és minthogy a gyakorlati rajztanítás sem teszi őket önállókká és abban sem találnak menedéket a művészi nyomorékság elől — inkább egészen abba hagyják a dolgot és egész életökben semleges álláspontot foglalnak a művészettel szemben. Lesz egy néhány, a ki daczára ennek a tanításnak, nem fogja elveszteni kedvét és bátorságát, és a kiben olyan hatalmas marad a művészeti ösztön, hogy keresni fogja az alkalmat a továbbképzésre. Ezek szakiskolákba mennek. A szakiskolában kezdődik aztán az igazi galiba. A művészi hajlamokkal megátkozott szegény embercsemete először is családja előítéleteivel kél birokra. A fiút nem engedik, mert bizonytalan kenyérkereset a művészi pálya. Elhanyagolja többi tanulmányait és hátha erre meg nincs tehetsége, nem lesz belőle semmi és akkor majd késő lesz más pályára menni. A leányt sem szívesen engedik, mert elmulasztja a bálozást, pedig hát vétek volna, hogy egy szép fiatal leány «ostoba tanulással» töltse el az ifjúságát, a mikor azt úgy sem hozza vissza, nem pótolja semmi. Ha aztán mégis belátják és rendesen belátják, hogy a leánynak óriási tehetsége van, mert tuczat számra festi selyemre a virágcsokrokat, legyezőket, levélpapírokat és az iskolából is mindig oly szép rajzokat hozott haza, hát Isten neki meg is engedik a tovább tanulást, de azzal a szigorú meghagyással, hogy csakis diletáns módra szabad űznie a művészetet. Titokban reszketnek, remegnek, hogy az a leány lelkének fiatal hevével úgy meg találja szeretni a művészetet, hogy semmiféle jó párti nem csábítja őt többé vissza az élet rendes ösvényeire, nem megy férjhez, vén leány marad. Ezt a családi engedélyt nem oly könnyű megszerezni, mint a mily gyorsan én itt elmondom, heteken, hónapokon, sőt néha éveken át való harczolás, kapaczitálás, alkudozás hozza létre. A mikor aztán végre nagy nehezen mégis meg van ez az engedély, akkor ifjú ós leány szent lelkesedéssel, nagy reményekkel, tettszomjason bevonul a művészi jövőjét képviselő szent falak közé, a szakiskolába és elkezd dolgozni áhítatosan, odaadással; de csak nagyon ritka esetben találja meg a tanulás által azt, a mit ezek közt a falak között keresett. Ritkán találja meg a szép, a jó, a magasztos után sóvárgó lelkének a kellő táplálékot, tettvágyának a kellő működési kört, lelkesedésének méltó tárgyát. Ritkán találja meg azért, mert a küszöbön már várja őt a régi ellenség és hurkot vet nyakába, hogy átvonszolja őt az obligát tanfolyamokon. Ott várja őt: a sablonos módszer, az elavult nézet, a lélekölő teória.