Nemzeti Nőnevelés 1882. 3. évf., 5. füzet (május)

„Ne hagyjátok a kisdedeket sokáig magukra s ne bízzátok őket lelketlen műveletlen emberekre !“ Ez, kedves leányom — a kisdednevelés egyik aranyszabálya. — A kisdedek lelkét szoksor hasonlították már a tükörhöz s méltán, mert a kisdedek lelke oly képéket tüntet elénk, a minők azokban lelhetők, a kiknek lelke gyakran és huzamosan gyakorolt a kisdedekre hatást. — Boldog gyermekek, kiknek lelke müveit, szerető lelkek hatása alatt állhat szüntelen; mert az ily gyermekek erkölcsi életének alapja a szerétéiből való engedelmesség lesz, a melyből megrendíthetlenűl fejlődik idővel a jellem, a meggyőződésből való engedelmeskedés azon törvényekkel szemben, a melyeket az erkölcstan szab elénk. •— A magára hagyatott gyermek csak magát szeretheti meg — mivel ő maga az, ki magának gyönyörűségeket szerez. A sokszor, sokáig magokra hagyatott gyermekek ellenségeiknek tekintik az őket idöszakonkint háborgató egyéneket —- félnek tőlük; mert azok rendesen csak azért közelítenek feléjök, hogy valamely élvezettől, kellemes érzelemtől megfoszszák. Az ily egyéneknek aztán nem azért engedelmeskednek a kisdedek, mivel szeretik őket hanem csak azért, mivel félnek tőlük. — Jaj a gyermeknek, ki kisded korában csak félelemből engedelmeskedik; mert ezzel az ellenmondás és a kétszínűség alaptermészetévé válik s gyönyör érzet vesz rajt erőt, ha ellenszegülhet a törvénynek, mit a szülői akarat, iskolai rend s később az élet szab eléje. — A félelemből engedelmeskedő gyermekekből igazán jellemes ember nehezen fejlődhetik, mivel az ilyen a .saját maga által fölállított törvény ellen is ellenszenvet érez s mihelyt az terhére van, ha lehet, enged magának abban. Sokszor nem tudják az anyák, a szülök elképzelni, hogy honnan származik gyermekük engedetlenségre, makacsságra, alattomosságra való hajlandósága? Gonosz természetet, szoptatós dajkától eredő hajlamokat s több e félét emlegetnek és csak egyre nem gondolnak, t. i. arra, hogy a gyermekben mutatkozó engedetlenség főforrása — a gyermek elhanyagolásában, magára hagyatottságában keresendő. — Nincs senki, ki a gyermekkel foglalkoznék — a ki mulattatná, a gyermek tehát maga kezd foglalkozni s rendesen maga magával. — Szájába veszi az ujját, öklét, rágja a körmét vagy másképen foglalkozik és e foglalkozást megszokja, mert senki sincsen, a ki más irányt adna tevékenységének, — a szokás folytán pedig gyönyörérzet fakad az ujjnak, ökölnek szopásából, a körömrágásból — a gyönyörérzet kellemesen hat, — de íme közeledik a magára hagyatott gyermekhez az anya, a szülő a dajka, meglátja a szopó gyermeket, kezét kihúzza szájából és meg is üti azt. — így a kellemes érzelemtől az anya fosztja meg a gyermeket s helyébe kellemetlen érzelmet fakaszt a kisded lelkében. — Mi lesz ennek a következménye ? Az, hogy a gyermek félni kezd az anyától,—ha közelébe jön, félbe szakítja megszokott foglalkozásait, azt kezdi el, mit az édes anya parancsolt — de rendesen csak addig folytatja azt, míg hozzá közel van. A gyermek ellenséges elemnek kezdi anyját tekinteni, titkolódzóvá lesz, az anya parancsait kelletlenül teljesíti — mivel azok csak ritkán szereznek neki gyönyört, hanem rendesen, valamely kellemes érzelemtől fosztják meg öt. — Mi lehet az ily nevelésnek az eredménye?