Nemzeti Nőnevelés 1893. 14. évf., 7. füzet (szeptember)

Alig lesz a nehezen készülő iskolai műszótárnak kifejezése, mely a tanítással foglalkozó egyénekben kellemetlenebb impresz-sziókat kelthetne, mint ez a szó : dolgozatjavüás. Nincs is mit csodálkoznunk rajta; a nyelvészeti tanszékekkel összekapcsolt legnagyobb teher s a legtöbb kellemetlenség e szónak jelentéséhez fűződik. Ehhez kapcsolódnak legkellemetlenebb óráink emlékei s állásunk legnagyobb nehézségeit is ez jelöli. Hiszen ha eme kifejezés értelmét definiáltatni akarnók, az iskola köréből alighanem a következő meghatározást nyernök. A dolgozatjavítás a nyelvtanító azon foglalkozása, amelyet fáradságos, időrabló s java részében gépies, meg legtöbbnyire háladatlan munkának nevezünk, mert kielégítő eredménynyel csak nagy ritkán kecsegtet. Hozzá tartozik még e munkafajhoz minden bosszankodás, hogy ne mondjam : mérgelödés, mely elfog, ha látjuk, hogy százszor ismételt figyelmeztetéseink és intéseink hiábavalók voltak; továbbá a növendék könnyelműsége és felületessége, valamint korlátoltsága és képtelensége okozta számos fölháborodásunk; röviden: mindaz, ami tevékenységünknél elkedvetlenít s így a munkát alaposan meg is nehezíti. — S hogy a dolgozatjavításból háramló gyönyörűségeink emez őszintén lefestett képe illő keretbe is jusson, ne feledjük el megemlíteni, hogy a nyelvtanítással foglalkozó karfásaink legna-nagyobb része hetenkint legalább 6—8 órát görnyeszt ilyen foglalkozás mellett! Ezt olvasva bizonyára könnyen a túlzás vádjával illethetnök ez ilyeténképpen panaszkodókat, ha megnyilatkozásuk közvetlensége nem bizonyítaná, hogy szavaik a legkeserübb — valóságot fejezik ki, mikor viszont másfelől meg annyiszor halljuk a panaszt, hogy az Írásbeli dolgozatok száma, a tantervek kijelölései szerint — kevés. Ilyen panaszok hallatára azt hinné az ember, hogy talán a természet rendje megváltozott s az emberek fajának azon csoportjánál, melyhez a tanügy munkásai tartoznak, a többivel ellentétben, kívánatossá lett a kellemetlen teher; vagy talán a tanférfiak idealizmusa, mely állásuknak, különben is legbővebben jövedelmező előjoga, annyira terjed, hogy az ilyen tartózó munka is kielégíti őket. De korántsem. Az előbbi eset éppen nem történt meg, az utóbbi feltevésben meg annyi az igazság, hogy7 a tanügy munkása a dolgozatjavítással összekötött eme kötelességteljesítésben is gyakorolja magát a világi hiú örömökről való lemondásban, mire az életben anynyiszor szüksége van s megszokja, hogy a kévék híján a kalászoknak is örüljön, ügy értem azt, hogy a javításnál akadnak dolgozatok, melyek alá bizonyos élvezettel írjuk elismerő ítéletünket, melyek mutatják, hogy a tanítás nem minden magva veszett kárba • de az ilyenek száma a közepesekhez s gyöngékhez képest bizony csak kevés s az ilyenek talán az összes közép fokú iskoláknál inkább csak kivételek.