Nemzeti Nőnevelés 1898. 19. évf., 10. füzet (december)

Az Eötvös-alap-egyesület, a magyar néptanítók orsz. bizottsága, a népnevelők budapesti egyesülete, a budapesti tantestület, a tanitóképzőintézeti tanárok egyesülete — hogy másokat ne említsek — és az ő képviseletükben a magyar néptanítóság megindulástól remegő szívvel áldoz e napon megdicsőült Erzsébet királynénk emlékének. Még érezzük annak a fájdalomnak sajgását, a mely végzetes halálának szörnyű hírére mindnyájunk szívén átnyilalt; sírjára még a nemzeti gyász sötét felhője borul: még meg-megrezzenünk nevének említésére és bánattal telik el szívünk, ha gondolatainkat az áhitat hozzá vezérli: és mégis új érzések, új vágyak, új elhatározások fakadoznak már lelkünkben, mint a hogy a tenger sötét mélységéből titokzatos források bugyogtatják föl vizöket. Még könyet ontunk, hogy elvesztettük s már büszkék vagyunk, hogy a miénk volt! Forr bennünk a vágy, hogy a magunkévá tehessük mindenkorra s szent fogadássá magasztosul elhatározásunk, hogy — szívünkbe fogadva őt — hozzá hívek és emlékéhez méltók leszünk ! Ne rebbentsük még el a bánatot szívünkből! Minél mélyebb barázdát hasit a bánat ekéje a jóra fogékony lelken, annál gazdagabb termés, annál bővebb áldás fakad nyomában. Nincs emberibb dolog a szenvedésnél, emberibb érzés a fájdalomnál és bánatnál; nincs a mi embert emberhez közelebb juttatna, lelket lélekkel erősebben összeforrasztana, mint a közös szenvedés, a közös bánat. Ez az élet igazi mestere ; ez az erkölcsök igazi megnemesítője; a nagy emberi ideálok felavatója! Akár az emberiség fejlődését — erkölcsi fejlődését — tekintsem át, akár az egyéni lélek rejtekeibe pillantsak : mindenütt ennek tanúságtételeivel találkozom ... Ama bizonyos méregpohár, a szent kereszt, a mártírok töviskoszorúinak vércseppjei ezt az igazságot hirdetik! Ennek az érzésnek szárnyain emelkedjünk fel hozzá, a ki mások szenvedésének balzsamot osztó őrangyala volt, a maga bánatának megdicsőült áldozata. Jött, élt, eltűnt... Az emberi élet az idők végtelenségében csak egy pillanat. De, a mint a parányi harmatcsepp a napóriás ragyogó képét: az ilyen pillanat, az ilyen élet az örökkévalóságot zárja magába! Jött... Abból az országból jött, a mely első királynéját adta hazánknak, hogy segítsen megváltani a magyar nemzetet a pogányság sötétségéből a kereszténységnek ... Kilencz század fordultával új megváltása történt nemzetünknek .. . áldott az a gyöngéd kéz, mely a magyart az önkényuralom sötétségéből kivezette a szabadság napvilágára! Fenséges alakjai történetünknek! Miért, hogy nem csupán küldetésiek ós dicsőségetek közös, hanem mélységes gyászotok is? Miért, hogy szent munkátok folytatását nem hagyhattátok arra, a kit szívetek alatt hordtátok és a trón árnyékában reményeitek örökösének neveltetek ! ?... Jött ... fiatalságának egész valóját elárasztó bájával, a boldogság derült kék egét hozván lelkében. Az élet itt nyílt meg előtte a trón magasságában, a hol az örömök verőfénye rezegtette meg a levegőt. De ő itt is csak az örvendőkkel tudott örülni s boldogsága teljességét mások boldogságában találta. A verőfény nem vesztegette meg sem tekintetét, sem szívét: azokat kereste, a kik a fénykörön kívül álltak...