Nemzeti Nőnevelés 1914. 35. évf. 9-10. füzet (november-december)

A «Magyar Figyelő» ezidei 20. számának nagy pedagógiai jelentőséget ad Andrássy Gyula grófnak az a cikke, melyet előbb az Országos Ismeretterjesztő Társulat okt. 11 -ki gyűlésén olvasott fel s mely utóbb könyvalakban is megjelent. Sok gondolat és intés, sok igazság és terv van e műben. Magyarország múltjának okos ismerete, Magyarország jövőjének, nagyságának tapintatos védelme. A nevelők feladata, hogy minden szava eleven életet éljen tovább. Mindenekelőtt az véssük itt jól a szivünkbe, ami bennünket, nőket, legközelebbről érdekel és amiben olyan nagyon észhez szól a kifejezés módja, olyan nagyon szívhez talál a beszéd árnyalata is. Elmélyedésre és cselekvésre indít minden sora. Terünk nem engedi az egész, gyönyörű tanulmány közlését, csupán főbb gondolatait adjuk a következőkben: «A civilizáció csak új fegyvereket adott a harcnak, de a kölcsönös gyűlöletet apasztani, ellentétek békés megoldási módját megtalálni mindeddig nem volt képes. Ma azt állapíthatjuk meg, hogy a kultúra haladása a háborúkat talán ritkábbá, de ugyancsak borzasztóbbá teszi. Sőt a civilizáció egyenesen növelte a háború iszonyait. Az emberiség számának arányában szaporodott a hadsereg is.» «Nem tudja az ember, jobban csodálkozzék-e azon a szellemi erőn, amelyet az emberiség bizonyított, mikor ezen gyilkos eszközöket megalkotni képes volt s azon a bátorságon, amelyet a modern Dugovics Tituszok bizonyítanak, mikor egymásra rontanak a légi űrben s a halál torkába rohannak csak azért, hogy az ellenfelet is magukkal rántsák; vagy azon, hogy az emberi ész és pénz nem tudott jobb foglalkozást találni, mint a gyilkolás, égetés és robbantás eszközeinek raffinált tökéletesítését. «A mai háborúban nemcsak a hadseregek mérkőznek, hanem az egész nemzetek összes erkölcsi és anyagi ereje s e 'mérkőzésben mindenkinek ki kell részét vennie. Szabja mindenki tetteit az események nagyságához. Sohase felejtse el senki, hogy magasztos kötelessége van és hogy a legparányibb exisztencia is használhat, vagy árthat cselekedeteivel és beszédeivel.)) E magasztos cél elérésére a társadalom szellemi és anyagi kötelességeit a következőkben körvonalozza Andrássy: «A közvélemény átérezte mindjárt, mikor még a bizonyítékok nem is voltak közismertek, hogy a szerajevói tragédia nem néhány ember fanatizmusának következménye, hanem egy nemzet támadásának gyümölcse, integritásunk ellen, egy nemzet tervszerű kísérletének része a mi rovásunkra megnagyobbodni és hogy a gyilkosok egy faj gyűlöletének, egy faj agresszív aspirációjának vak eszközei voltak... S amikor a minden oroszok cárja a fejedelem gyilkosait védelmébe vette, azt is belátta mindenki, hogy megjött a nagy leszámolás napja, az a harc, amely el fogja dönteni, vájjon moszkovita uralom lesz-e a Duna-Tisza között, vagy magyar suprematia... A katona érezte, hogy a nemzet létéért, becsületéért fog küzdeni, látta, hogy vele érez kivétel nélkül az egész társadalom, szeretetének és szerelmének tárgyai; a nagy egész és minden egyes.