Nemzeti Nőnevelés 1917. 38. évf., 3-4. füzet (március-április)

Átéltem az elmúlt napokban méltóságos és főtisztelendő dr. Prohászka Ottokár megyés püspök úr, a mi püspök atyánk lelki gyakorlatait, amelyet nekünk, nőknek tartott az Egyetemi templomban és boldog Haleluja tölti el a telkemet! Szívemben az emberi érzelem legfelségesebb virága, a hála nyílik ki tavaszi szép fakadásban. Neki akarom ezt adni, nemcsak a Feltámadás magasztos ünnepére, mint szívbeli virágajándékot, hanem mint eredményét az ő munkájának az én szívem-lelkem kertjében, amelyet oly szeretettel, felséges vággyal, annyi szakértelemmel, jóakarattal. Isten-erővel munkál meg az emberi léleknek e hivatott főkertésze. Jertek testvéreim, magyar nők, akik ott voltunk és azok is, akik ott nem lehettünk, de akik nz ő szellemében akarunk élni, fejlődni, dolgozni, jertek, vigyük el neki mindnyájan a hála virágát; többet ennél, azt az elhatározásunkat, hogy a tőle hallott tanításokat cselekvő formában, ki-ki a maga munkás élete körében igyekszünk életté feldolgozni és a több és jobb embert magunkban és másokban kialakítani. Hiszen csak ezt kívánja ő tőlünk, ezt a szent, erős igyekezetei, törekvést a fejlődés országában. Dr. Prohászka Ottokár az idén a lelki gyakorlatokat kifejezettebben nőnevelést (értsd embernevelés) célzattal tartotta. Megérti ő korunk kérő szavát, a kialakuló kornak Szellemét, hogy a nőket most nem szabad tanácstalanul hagyni, hanem velük, az ő nevelésükkel, irányításukkal érdemlegesen foglalkozni kell, most inkább, mint bármikor. Sokat vár és joggal tőlünk nőktől a jövő!