Nemzeti Nőnevelés 1890. 11. évf., 9. füzet (november)

Alig van vád, melyet gyakrabban hangoztatnának a modern nőnevelés íllen, mint az, hogy a leányok hivatásszerű képzését elhanyagolja. «Tanítanak a leányoknak mindent, még mértani definicziókat, csillagászatot és antropológiát is, de nem tanítják meg arra, mit neki mint nőnek, mint leendő anyának, egy háztartás vezetőjének tudnia kell.» így sóhajtozik a legtöbb író, ki a nőnevelés érdekében szavát felemeli, s kárhoztatja az iskolát, a tantervet, az emanczipáczionalis törekvéseket, az oklevélhaj hászást, melyek külön-külön és együtt odahatnak, hogy a nő idegenné válik családjában, s nem érti meg, nem méltányolja kellőképen nemes hivatását, melyre a természet és a társadalom rendje kijelölte. Meg kell változtatnunk a rendszert, új tantervet, új szervezetet kell adnunk a leányiskoláknak — fűzik tovább, de sajnos, nem mutatnak rá az átalakítás mikéntjére, pedig e nélkül ugyancsak tanácstalanul és csüggedten tekinthetünk leányiskoláink jövőjére, mert nem lehet bíznunk már abban, hogy a meglevő rendszerrel, tervezettel czélt érjünk s nem tudjuk, melyik úton induljunk, hogy a czélt megközelítsük. Megvallom, én nem tartozom a csüggedök közé. Nem mondhatom ugyan, hogy nőnevelésügyünk jelen állapota teljesen kielégít; de a tapasztalt hiányokért nem merem az iskolát felelőssé tenni. Nálunk az iskola oly zsenge korában hat a leánynövendékre, hogy későbbi életében való magatartásáért, jellemének alakulásáért felelősségre alig vonhatjuk. A polgári és felsőbb leányiskolákat — mert csak ezekről lehet szó, ha a leányok hivatásszerű képzéséről beszélünk— 14—16 éves korában hagyja el a növendék. De ez iskoláink száma ma még oly kevés, a felsőbb osztályokat oly csekély számú növendék látogatja, hogy hatásuk az egész nemzeti nőnevelésen meg sem érezhető; annál kevésbbé, mert ez iskolák nagy része csakis a közelmúltban keletkezett, s nem nevelt még fel és nem bocsátott ki az életbe oly ifjú leánysereget, kiknek életpályája az iskolák kedvező vagy kedvezőtlen hatását feltüntethette volna. Leányaink nagy többsége nem jár sem polgári, sem felsőbb leányiskolába. György Aladár folyóiratunk múlt havi számában kimutatta, hogy 12 éves korán túl nem igen jár a magyar leányka semmiféle iskolába. A szülök nagy többsége beéri vele, ha a leányka az elemi iskolai oktatás áldásaiban részesült; s a jobb módú szülők vagy valamely az eleminél nem igen magasabb fokú nevelőintézetbe adják leányaikat, vagy otthon nevelik: s alig követelnek többet a nevelőktől, mint hogy a család szemefényét francziául és egy kicsit zongorázni megtanítsák.