Nemzeti Nőnevelés 1885. 6. évf., 5. füzet (május)

A tanítói árvaház protektorságát örömmel elfogadom; itt azonban még meg nem állunk. Szándékom, uraim, minden tanítóképző intézet mellett létesíteni egy ily árvaházat; s ha isten segít, ezt még miniszterségem alatt szeretném megvalósítva látni. Mert én, uraim a tanítók sorsát nagyon szívemen hordom. A jó tanító igen fontos tényező a társadalomban, azért is fektetek én a tanítóképezésre oly kiváló súlyt. Nem éltem, miért ellenségei némelyek az internátus intézményének, holott be van bizonyítva, hogy csakis e mellett virágozhatik fel sikeresen a tanítóképzés. Oda kell hatnunk a jövőben, hogy a felekezeti képezdék is ez alapon szerveztessenek. A művelt, jó tanítót én nagyon tisztelem és becsülöm. Ismertem tanítókat, kik oly nemes módon töltötték be hivatásukat, oly szép műveltséggel rendelkeztek, hogy képesek lettek volna miniszteri állás betöltésére is. De kétségtelen uraim az is. hogy nagy az oly tanítók száma, kik nemes hivatásukat nem tudják eléggé megérteni, sokan vannak, kik saját állásukat kicsinyéivé, helytelen ambiczió által vezéreltetve, magasabb működési tért keresnek maguknak. Csak e napokban volt nálam egy tanító, kit állásából formaliter elcsaptak, s arra kért, nevezzem ki segéd-tanfelíigyelönek, ö erre elég erőt és tehetséget érez magában. Mit mondjunk az ily beteges képzelődésre ? A tanítók gyakori gyűlése-zésének csakis épen azért nem vagyok barátja, mert tapasztaltam, hogy egyes szerepelni vágyó emberek ezt a beteges képzelődést ébresztik fel a tanítókban, a helyett, hogy a nevelői bölcseség, a tanítói nemes hivatás fejlesztésére kívánnának inkább hatni. Tapasztalatból mondhatom, uraim, azt is, hogy társadalmunk felsőbb köreiben a népoktatásügy és a tanítók sorsa iránt nagy volt a rokonszenv és a érdeklődés az előző években; és mit kellett látnom? azt, hogy az utóbbi pár év alatt ez a szép érdeklődés és rokonszenv teljesen megszűnt. Es miért? Mert a tanítók politikai pártviszályokba keveredtek. — Sokan vannak a tanítók között, kik azt hiszik, hogy ők vannak egyedül hivatva a társadalmat reformálni, holott előbb önmagukat és iskolájukat kellene reformálniuk. Én arra törekszem — folytatá tovább a miniszter — hogy a tanítót mindenki tisztelje és becsülje s ép ezért nem tartom kívánatosnak, hogy az állam és társadalom főtényezői között a tanítókkal szemben az az ellenszenv fejlődjék ki, mely egykor Francziaország ötezer tanítójának vette el kenyerét. Legyen a tanító önérzetes, ezt akarom, de ne kapassa el magát. Tudom én jól, hogy azon hasznos szolgálatokkal szemben, miket a tanító tesz, az ő elismeretetése és jutalmazása ma még nincs kellő arányban s a tanítók e materiális baján okvetlenül kell segíteni. Én törekszem is erre s hiszem, hogy a tanítóság hazaiisága és műveltsége a közeljövőben már ki fogja vívni azt, a mi e tekintetben még hiányzik. En a fővárosi tanítóktól, mint a kik műveltség és szakismeret dolgában Magyarország tanítóságának elitjét képezik, sokat várok.