Nemzeti Nőnevelés 1880. 1. évf., 7-8. füzet (július-augusztus)

Ígéretem szerint cselekszem s nem várakoztatlak sokáig, hanem megírom a körödben s kiváltképen pedig évi vizsgálatod alkalmával szerzett tapasztalataimra vonatkozó nézeteimet, miután azokat élőszóval nem közölhettem veled a mult héten, a midőn ép oly váratlanul tovább kellett utaznom, mint a milyen véletlenül történt városkátokban való megjelenésem. Levelemben sok meglepőt, több talán reád nézve kellemetlen igazságot kell veled közölnöm; készülj el azok befogadására! Ha pedig nem volnál oly hangulatban, melyben megbírod az őszinte szót — úgy tedd félre e lapokat s olvasd el azokat alkalmas időben. Vannak az emberi életben pillanatok, a melyek épen nem arra valók, hogy szemébe nézzünk az igazságnak! — Némely ember élete csupán ilyen pillanatokból áll. Az ily emberek a legboldogta-lanabbak, bár látszólag jól érzik magukat. Ki az igaz szót nem szereti, kedveli az ámítókat s maga is hízeleg, hogy mások is sima szókkal traktálják; — de azért még sincsen nyugodt pillanata. Nem hisz senkinek s nem is bízhatik még magában sem. — Örökös nyugtalanságban él, a csalódások lánczolatát ugyan megunja ; de felébredni nem mer, nem akar. — Vergődve éli napjait, melyek ujabb és ujabb oly kellemetlen helyezeteket szülnek számára, a melyeknek eltakarása nehéz kínos kimerítő munkával jár; mert az ember alaptermészeténél fogva csakis az őszinteségben, az igazmondásban talál megnyugvást s mi ezzel ellentétben van — mert természetellenes az — kimondhatatlanul terhére esik s elrabolja boldogságát. Te kedves gyermekem talán még nem tartozol az ily szerencsétlen emberek közé; mert hisz nem rég hagytad el a képző intézetet, hol társnőid, barátnőid s oktatóid nem kényeztettek el s nem szoktattak az ámításhoz. Ne is lépj ki az igazmondást megtűrő és kedvelő emberek sorából s bár mily kedvesnek tessék is előtted a magasztalok s dicsérők tömjén füstje. Bódító hatása van annak lelkedre, bár honnan származzék is, s bármikor vegyen is körül s csakhamar megrontja szellemedet, melyre oly hatása van a hízelgő szónak, mint a testre az ópium élvezésének. — Igaz ugyan, hogy senki sem kerülheti egészen ki a bódító tömjén-füstöt; mert a mily bizonyos, hogy az igazmondás alaptermészete az embernek, ép úgy igaz, hogy az ember természetével járó dolog a rokonszenv is, melylyel rokonságban áll az önbecsülés, mely az illendőség szabályait termé meg. Nem lehet tehát teljességgel kikerülnünk sem a rokonszenv nyilatkozatait, sem az illedelem és szokás szülte udvariaskodásokat — s ez nem is épen szükséges. — Csak attól ovakodjunk, hogy ezek az igazság s őszinteség rovására ne essenek s bennünk a józan itélö tehetséget meg ne rontsák. — Ha az igazság iránt való hajlam ellensúlyozza, mérsékli az udvariasságot, ha az értelem áll szemben a kedveskedésekkel s a szigorú önbírálaton alapuló szerénység a hízelgő szózatával együtt működik — nem eshetik csorba erkölcsünkön s boldogságukon.