Nemzeti Nőnevelés 1899. 20. évf., 3. füzet (március)

Dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter úr tudvalevőleg felszólította a székes-főváros közönségét, hogy a mindennapi tankötelezettségből kinőtt 13—15 éves leányok részére a törvény rendelkezése értelmében ismétlő iskolákat szervezzen. Miniszterünk ezen rendelete nem csupán a népiskolai törvény végrehajtása szempontjából fontos, hanem azért is, mivel első lépés oly szocziális baj orvoslása felé, melyet hazánkban eddigelé alig méltattak figyelemre: nevezetesen az alsó társadalmi rétegek, az úgynevezett nép leánygyermekeinek tökéletesebb és kielégítőbb tanítása felé. A szegényebb, vagyontalan osztályok fiúgyermekeiről a mindennapi népiskolán túl is gondoskodva van részint az általános, de főképpen az ipari, kereskedelmi és ujabban a gazdasági ismétlő iskolák (tanoncziskola) által, a hol a mindennapi népiskolában tanultaknak ébrentartása mellett választott életpályájuk szempontjából becses ismereteket gyűjthetnek. A leány csupán az általános ismétlő iskolára van utalva. Falun, kis városokban ezen intézmény úgy a hogy megfelel a társadalom e részbeni szükségletének. Nagy városokban, az ipar központjaiban azonban még akkor sem felelne meg, ha tényleg meg volna — ha a fiúk számára szervezett hivatásszerű ismétlő iskola fel nem emésztette volna az általános ismétlő iskolát. A fővárosban ezrével vannak a mindennapi népiskolát végzett 13—15 éves leánygyermekek. Nagyrészt napszámosok, munkások gyermekei. A szülők napesti munkában vannak, a leány vagy szintén már munkába állott, vagy magára hagyva, kisebb testvérei örizetével elfoglalva otthon tartózkodik. Abban a korban marad hijjával minden további szellemi irányításnak és nevelői behatásnak, melyben a leány lelke legfogékonyabb úgy a jóra, mint a rosszra. Számosan az élvvágynak, a bűnnek és nyomornak áldozatai lesznek, mivel soha egy szót se hallanak, mely jobb irányt adna gondolatainknak. De azok is, a kik megmaradnak az erény útján, érzik a mindennapi népiskolában leikökbe hintett jó magvak további gondozásának, a hivatásszerű továbbképzésnek hiányát. Ezen leányok továbbképzése szocziális feladat. Belőlük választ a munkás, a napszámos magának asszonyt. E választásán fordúl meg élete sorsa. Már a munkás külsején meg lehet látni, milyen az otthona. Figyeljük meg a szombat estve heti keresményével hazatérő munkásokat. Ama jó kedvű férfi haza siet; tudja, hogy otthon szerető feleség várja. A korcsma nem csábítja őt, mivel otthona jóval kellemesebb. Meg van elégedve, boldog; nem irigyli a gazda- gokat, mert olyan kincse van, melyet nem pótol a pénz, az élvezet: egy hű, szerető derék asszony, a ki daczára annak, hogy dolgoznia kell, mennyországgá varázsolja földi életét. Belép szerény lakásába. Felesége barátságos tekintettel, szíves üdvözlettel fogadja, gondoskodik testi jólétéről egyszerű de jóízű ételek által, a melyeket víg csevegéssel fűszerez; részt vesz örömeiben és bánatában. A mit keres, azt takarékossággal és okos beosztással összetartja. A szoba tiszta, barátságos, kellemes. A gyermekek illedelmesek; ruhájok szegényes ugyan, de tiszta, nem rongyos; ujjongva fogadják apjo-kat, a ki gyöngéden örül gyermekei szeretetének. Biíban, betegségben az ilyen asszony a férj és család jó angyala; türelmes, nem súlyosbítja a bajt panaszaival, hanem vígasztal, elviselhetővé teszi a balsorsot.