Nemzeti Nőnevelés 1885. 6. évf., 9. füzet (november)

Nemcsak a népek társadalmában, hanem a szellem mívelésére szolgáló tárgyak körében is kitűnő példáit láthatni a jobbágyi helyzetnek. Az iskoláknak eddigelé valóságos vazallusai voltak a művészeti stúdiumok. Kivált a leányok nevelésében a képzelet téglavetői voltak azok, a helyett, hogy az ítélet és a józan ész építő mesterei lettek volna. Ám minden, mi beszédeink és cselekedeteink igazi mérlegelője, a józan ész és helyes ítélet. Ez utóbbi az a sószemer, mely megóvja minden más tehetségeinket a megromlástól. Á józan ész értelmi tehetségeink közt az, a mi a kenyér mindennapi eledeleink közt: mindennek alapja, főfőkellék, melyre minden perczben rászorulunk; ellenben az elmeél és a képzelet annak csak a fűszere. A józan ész a szolid anyagból készült ruha, mely megvéd az időjárás mostohasága ellen; ellenben az elmeél és képzelet a csipkekendő és szalag, mely igen kedves, mikor az ég verőfényes. Czélom az alábbi fejtegetésekben rámutatni, hogy a művészeti és irodalmi tárgyak miért nem lehetnek iskoláinkban a női természet zenei részének oly mívelői, s egyúttal a nyomon járó Ítélet és józan ész oly gyakorlói, minőknek lenniük kellene. A szív külső szerve a fül. Ha a természettel benső viszonyban élő nőnél a szem : az érzékek Dianája, a fül: bizonynyal az érzékek Minervája. A zene minden művészetek közt a legtársítóbb. Kifejezhetjük általa azokat az érzelmeinket, melyeknek nyilvánítására tehetetlen a beszéd. A leány szívét nem egyszer lepheti meg bizonyos benső elégedetlenség, vagy valamely szeszélyes érzelem, melyeknek leküzdésére a zene (zongora) akkordjai igen alkalmasak, mert szót adnak a néma fájdalomnak vagy búskomolyságnak. Hiszen a művész bújának alakot adhat — festményben, költeményben vagy dallamban, s fájdalma bizonyos elmerengő és vigasztaló örömnek lesz a valódi forrásává.